Batyus Bál Gáton
Batyus bált tartottak a beregszászi járási Gát településen a KMKSZ Ifjúsági Szövetségének Gáti Alapszervezete, illetve a Gáti Községi Tanács közös szervezésében.
Batyus bált tartottak a beregszászi járási Gát településen a KMKSZ Ifjúsági Szövetségének Gáti Alapszervezete, illetve a Gáti Községi Tanács közös szervezésében.
Az öntevékenység ösztönzése, a közösségi művelődés gyakorlati ismereteinek, tapasztalatainak és jó példáinak elterjesztése érdekében Tessedik Sámuel Kollégiumot indít a Lakitelek Népfőiskola és az NMI Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft. március végén – közölte Lezsák Sándor (Fidesz), a Lakitelek Népfőiskola alapítója, az Országgyűlés alelnöke az MTI-vel.
A kötelező és ajánlott védőoltások alkalmazásának szükségességére figyelmeztetett az először Romániában, majd Kelet-Magyarországon megjelent kanyarós megbetegedésekkel kapcsolatban a Pécsi Tudományegyetem (PTE) legmagasabb biztonsági követelményeknek is megfelelő (BSL-4) virológiai laboratóriumának vezetője.
Több mint kétszázötvenen mulattak március 4-én a II. Székesfehérvári Székely Bálon. A vendégeket népzenei műsorral, élőzenével és többfogásos, hamisítatlan székely vacsorával várták a szervezők. A hajnalig tartó mulatsággal több nemes célt is támogattak a megjelentek.
Відкритий лист Міністру Освіти і Науки України, голові комітету Верховної Ради України з питань науки і освіти, голові комітету з питань прав людини, національних меншин і міжнаціональних відносин, та депутату ВР Ласло Брензовичу від Закарпатського угорськомовного педагогічного товариства.
A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség nyílt levele Ukrajna oktatási miniszteréhez, az ukrán parlament oktatási bizottságához, az emberi jogok és a nemzeti kisebbségek bizottságának elnökéhez, valamint Brenzovics László parlamenti képviselőhöz.
Kitüntették Zán Fábián Sándor kárpátaljai református püspököt a Johannita Rend idei évnyitó fogadásán.
Szexmunkások vonultak fel az ukrán fővárosban pénteken, hogy követeljék a prostitúciót tiltó törvény eltörlését.
A Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség felnőttképzést hirdet a cserkészet iránt érdeklődők számára. A képzés célja, hogy elsősorban a Kárpátalján életvitelszerűen élő, dolgozó felnőttek, találkozzanak a cserkészettel, életfelfogásával és a cserkészetben rejlő ifjúságnevelési lehetőségekkel.
A színházi világnapon, március 27-én kezdődő debreceni 11. Deszka fesztiválon 26 előadást mutatnak be, amelyeket mintegy 140 hazai és határon túli előadásból választott ki a Csokonai Színház művészeti műhelye – közölték a szervezők a rendezvény sajtótájékoztatóján csütörtökön a helyi stúdiószínpadon.
End of content
End of content