Letették esküjüket a Legfelsőbb Tanács képviselői
Ukrajna nemrég megválasztott képviselői az eskü szövegét kórusban mondták el november 27-én délelőtt. Ezzel hivatalosan is parlamenti képviselők lettek.
Ukrajna nemrég megválasztott képviselői az eskü szövegét kórusban mondták el november 27-én délelőtt. Ezzel hivatalosan is parlamenti képviselők lettek.
Kanada tizenegymillió dollár értékben újabb hadfelszerelés-szállítmányt küld az ukrán hadseregnek, hogy szembeszálljon „a putyini rezsim folytatódó agressziójával” – jelentette be szerdán Ottawában Rob Nicholson védelmi miniszter.
Rakétagránáttal és légvédelmi fegyverekkel vették tűz alá szerdán Kelet-Ukrajnában az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) megfigyelőit – közölte honlapján a szervezet.
Kilencedik alkalommal szervezik meg december első vasárnapján a Kárpát-medencei imanapot. A háttéranyagot az idén a Szlovákiai Református Keresztyén Nők Egyesülete készítette elő.
Orosz diplomaták szerint az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezeten (EBESZ) belül megkezdődött a vita egy, az 1975-ös helsinki értekezlethez hasonló tanácskozás összehívásáról és a jövőre 40 éves helsinki záróokmány megújításáról – írja az Izvesztyija című orosz napilap. Hozzátette ugyanakkor, hogy Moszkvában borúlátóak ezzel kapcsolatban, tekintettel az ukrajnai konfliktus miatt kialakult új szembenállásra.
Türelemre és kitartásra van szükség az ukrán válság megoldásához – mondta a német kancellár szerdán Berlinben a törvényhozás alsóházában (Bundestag) elmondott beszédében, amelyben ismét keményen bírálta Oroszországot és megerősítette, hogy Németország célja a szuverén és területileg sértetlen Ukrajna, amely szabadon dönt a jövőjéről.
A pesti Vigadóban tartották a Kárpát-medencei Magyarok Zenéje 2014 gálakoncertjét. A november 22-ei rendezvényen kárpátaljai vendégek is részt vettek.
A kelet-ukrajnai harcokban szerzett súlyos sérülések következtében november 23-án életét vesztette Mikola Budz, a 128-as önálló gyalogos zászlóalj szakaszparancsnoka.
Az oroszbarát kelet-ukrajnai szakadárok önhatalmúlag kikiáltott Donyecki Népköztársaságának (DNR) vezetése kedden azzal a kéréssel fordult Oroszországhoz, hogy küldjön „békefenntartó kontingenst” Ukrajnába.
A cseh államfő úgy véli, hogy Ukrajnának nem szabadna belépnie a NATO-ba, hanem Finnország példájára semlegesnek kellene maradnia.
End of content
End of content