Rúgjad ne sajnáld
Magyar-kínai koprodukcióban készülő dokumentumfilm forgatása zajlik ezekben a napokban Kínában. Főszereplői egykor Magyarországon edző kínai futballisták, akik hazájukban később ismert sportolók, sportvezetők lettek.
Magyar-kínai koprodukcióban készülő dokumentumfilm forgatása zajlik ezekben a napokban Kínában. Főszereplői egykor Magyarországon edző kínai futballisták, akik hazájukban később ismert sportolók, sportvezetők lettek.
Hétszáz első kiadású képregényt tett digitálisan elérhetővé a Marvel képregény-birodalom. Az ritka kiadások okostelefonról is elérhetőek.
A Nagyszőlősi Technológiai College diákjai télbúcsúztató és tavaszköszöntő pravoszláv farsangi ünnepséget rendeztek. Még a bűbájos Farsangasszonyság is megérkezett a tiszteletére rendezett ünnepélyre, és palacsintát, túrót, vajat, kalácsot, derelyét hozott magával.
A nemzetbiztonsági szolgálat munkatársai egy, a kőolajvezetékhez illegálisan csatlakoztatott elágazást találtak, amelyen keresztül a dízelolajat lopták.
A kárpátaljai mentőszolgálat két embere egy 3 éves Maugli-fiúcska életét mentette meg.A gyermek Gálocs szélső házaitól 4 kilométernyire kóborolt az erdő melletti mezőn mezítláb, egy kis ingben.
Március 15-én Kárpátalja-szerte megemlékeztek az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc 165. évfordulójáról. Beregszászban a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II.RF KMF) rendezvényét megtisztelte jelenlétével Fazekas Sándor, Magyarország vidékfejlesztési minisztere is.
Szakmai találkozót szerveznek a weboldalokon alkalmazott programozási nyelv, a JavaScript felhasználói számára Direction and School címmel. A találkozót a szakág rohamos fejlődése hívta életre. A tavalyi hasonló rendezvényre több mint 130 látogató érkezett.
Az ukrán és a lengyel mentőszolgálat képviselői találkoztak március 13-án Ungváron az Állami Sürgősségi Szolgálat megyei osztályán a Lengyelország–Fehéroroszország–Ukrajna 2007–2013. határon átnyúló együttműködési program keretein belül.
Közeledik a külső független tesztelés, azaz az emelt szintű érettségi időpontja. A jelentkezési határidő március 5. volt, így ma már azt is lehet tudni, hány érettségiző kíván vizsgát tenni. Kárpátalján a legtöbben Ungváron, legkevesebben Csapon jelezték részvételi szándékukat.
Szendrey Júlia valóban elrontotta annak idején a Petőfi mellére tűzött kokárdát? Tényleg rosszul viseljük a mai napig? Utánanéztünk a dolognak.
End of content
End of content