Az a bizonyos űr
„Minden ember szívében egy Isten alakú űr van, amit egyedül csak Isten képes betölteni” – mondta Pascal. Azt gondolom, hogy rengeteg keresztyén közösségben hangzott már el ez mondat. Bizonyságtételek közkedvelt szlogenje lett.
„Minden ember szívében egy Isten alakú űr van, amit egyedül csak Isten képes betölteni” – mondta Pascal. Azt gondolom, hogy rengeteg keresztyén közösségben hangzott már el ez mondat. Bizonyságtételek közkedvelt szlogenje lett.
Viktor Janukovics ukrán elnök azt javasolja, hogy változtassák meg az ukrajnai gyermekek örökbefogadásának szabályait a külföldiek számára. Az ügyben Janukovics tervezetet nyújtott be a Legfelsőbb Tanácsnak, amely törvényerőre emelné a gyermekek védelméről és az örökbefogadási együttműködésről szóló hágai nemzetközi egyezményt.
Kormányzati szinten zsákutcába jutottak az óraátállítással kapcsolatos egyeztetések. A hivatalnokok most a lakosság kezébe helyezik a döntés jogát.
Mindannyian ismerjük a jellegzetes, fájó-kaparó érzést a torokban. Oka lehet a hideg levegő miatti hámsérülés, szezonális allergia vagy akár vírusos fertőzés is. Az egyik leggyakoribb ok a streptococcus nevű baktérium okozta torokgyulladás, amire nem hatnak a házi praktikák, és kezelés hiányában szövődményekkel járhat.
A Kossuth-díjas énekes, zeneszerző, előadóművész egy korszak és egy nemzedék kultikus alakja, hangulatának tolmácsolója volt.
Néhány száz éve a csokoládé nem élvezeti cikk volt, hanem gyógyszer. Az akkori patikákban betegségek gyógyítására lehetett csokit vásárolni. Lássuk, mire írták fel az akkori pácienseknek.
A Google új szolgáltatása meglepően pontosan jelzi, egy-egy országban éppen mennyire tombol az influenzajárvány.
Ungvár éjszakai klubjaiban és internet-kávézóiban egyaránt megfordulnak kiskorúak.
A Kárpátok hágóin a hőmérséklet a következőképpen alakul: a Latorcafői-hágón -2 C°, a Tatár-hágón -4 C°, a Toronyai-hágón -5 C°, az Uzsoki-hágón -3 C°, az Ábránkai-hágón pedig -1 C° várható.
Az ötlet az amerikai kormány támogatásával valósulhatott meg.A projekt iskolások által készített videofilmek versenye, mely lehetőséget ad ukrajnai tanulónak, hogy egy meghatározott témájú videoklippel bemutathassa tehetségét és képességeit, mesélhessen családjáról, iskolájáról, szülővárosáról vagy falujáról.
End of content
End of content