Közös megegyezéssel távozott Storck
Bernd Storck és a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) közös megegyezéssel szerződést bontott, így a német szakember a szövetségi kapitányi és a sportigazgatói posztról is távozott.
Bernd Storck és a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) közös megegyezéssel szerződést bontott, így a német szakember a szövetségi kapitányi és a sportigazgatói posztról is távozott.
Korunkban az igazi küzdelem már nem a hagyományaikat, hitüket, értékeiket védő emberek között, hanem egyfelől köztük, másfelől pedig a mindezek létjogosultságát eltagadó nihilisták között zajlik – jelentette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke kedden az Interparlamentáris Unió (IPU) 137., szentpétervári közgyűlésén.
Az Európai Unió tárgyalni fog Kijevvel az új oktatási törvényről azt követően, hogy a Velencei Bizottság kialakítja ezzel kapcsolatos véleményét – közölte Federica Mogherini, az Európai Unió (EU) kül- és biztonságpolitikai főképviselője Luxembourgban, az európai uniós tagországok külügyminisztereinek tanácskozását követően hétfőn.
Az ukrán oktatási törvény okozta probléma megoldása csak az lehet, ha hatályon kívül kerül az a rész, amely súlyosan sérti a magyar nemzeti közösség jogait – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedd reggel a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
Alábbi listánkat annak is ajánljuk, aki úgy hiszi, nincs semmi baja az alvással, mert kiderülhet: mégsem alszik jól és eleget.
Volodimir Hrojszman ukrán miniszterelnök „egy mentálisan beteg ember” kijelentésének nevezte csütörtökön Milos Zemannak a héten tett nyilatkozatát, amelyben a cseh elnök azt javasolta, hogy Ukrajna adja el Oroszországnak az utóbbi által már amúgy is önkényesen elcsatolt Krím félszigetet.
Ще на початку вересня український парламент ухвалив новий закон про освіту, а згодом його підписав Президент Петро Порошенко. Експерти назвали документ прогресивним та реформаторським. Але більшість позитивних змін загубилося у морі критики його сьомої статті, яка стосується мови викладання. Нею стає винятково державна – українська.
A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete (KMNE) idén hatodik alkalommal szervezte meg őszi nagycsaládos hétvégéjét. Már hagyománnyá vált, hogy ezt a programot az egyesület Beregszentmiklóson, a Vodogray Hotelben tartja, ahol festői környezetben pihenhetnek a résztvevők. A program célja, hogy a családok közösen töltsenek együtt egy élményekkel teli hétvégét, erősítsék családjukat, valamint ismerkedjenek, barátságokat kössenek.
Kárpátaljai magyar napot rendeznek október 10-én a brüsszeli Balassi Intézetben, melynek témája az ukrán oktatás.
Kárpátaljai rászoruló nagycsaládokat és egyedülállókat támogatnak a megyei jogú városok az Ökumenikus Segélyszervezeten keresztül – jelentette be Szita Károly, a Megyei Jogú Városok Szövetségének (MJVSZ) elnöke, Kaposvár polgármestere és Lehel László, az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.
End of content
End of content