2016. augusztus 22., hétfő
46 éve született Nagy Tímea kétszeres olimpiai bajnok párbajtőrvívó.
46 éve született Nagy Tímea kétszeres olimpiai bajnok párbajtőrvívó.
86 éve született Sajdik Ferenc, grafikus, karikaturista (Pom-Pom meséi, A nagy ho-ho-horgász).
Megvédte Rióban olimpiai bajnoki címét a magyar női 500 méteres kajaknégyes.
Kárpátalja-szerte több helyszínen emlékezett meg szombaton az ukrajnai megye magyarsága államalapító Szent Istvánról, a központi ünnepséget a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ)hagyományosan a Técsőhöz közeli Aknaszlatinán tartotta, a rendezvényen magyar állami kitüntetéseket adtak át kárpátaljai magyar pedagógusoknak.
Gyönyörű napsütéses időben, kora délelőtt kezdődött a KRISZ Tóháti Alapszervezete által megvalósított sportünnep augusztus 19-én. A kaszonyi futballpályára kora reggeltől érkeztek a környező falvak fiataljai, többségük alkalomhoz illően, kerékpáron.
Filmes, televíziós gyakorlattal rendelkező fiatalok számára A DUNAVERSITAS EGYESÜLET tizenötödik alkalommal, idén az MTVA KÖZSZOLGÁLATI MÉDIAAKADÉMIA ALAPÍTVÁNYA szervezésében indítja el egyéves mozgókép-szerkesztői, rendezői, operatőri mesterkurzusát a hazai és határon túli médiában tapasztalatot szerzett fiatal alkotók számára.
Az aranyéremért száll vízre a címvédő női kajaknégyes 500 méteren a riói olimpia utolsó előtti, szombati versenynapján, míg a férfi kenukettesnek 1000 méteren az éremszerzés a célja.
Áder János köztársasági elnök arra intette az augusztus 20-ai katonai tisztavatás részvevőit, hogy legyenek büszkék magyarságukra, a magyarok eredményeire, a magyar találmányokra és a magyarok találékonyságára.
933 éve augusztus 20. Szent István király és a keresztény magyar államalapítás ünnepe.
72 éve Nagyváradon megszületett Knézy Jenő sportújságíró.
End of content
End of content