Gyermeknap Mezőgecsében
Mezőgecsében immár hetedik alkalommal szerveztek gyermeknapot május 20-án, vasárnap. A község sportpályáján már kora délelőtt változatos programok várták a gyermekeket és szüleiket.
Mezőgecsében immár hetedik alkalommal szerveztek gyermeknapot május 20-án, vasárnap. A község sportpályáján már kora délelőtt változatos programok várták a gyermekeket és szüleiket.
(Jézus) a sokaságot pedig az Ő tanítványaival együtt magához szólítván, monda nékik: „Ha valaki énutánam akar jőni, tagadja meg magát, és vegye fel az ő keresztjét, és kövessen engem. Mert valaki meg akarja tartani az ő életét, elveszti azt; valaki pedig elveszti az ő életét énérettem és az Evangéliomért, az megtalálja azt.” (Mk 8, 34-35)
A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) és az Irka című gyermeklap idén ismét megrendezte a gyermekek körében igen népszerű Irka-gyermeknapot. A rendezvényre május 22-én a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (KMF) Esztergom termében került sor.
A Legfelsőbb Tanács törvényileg tiltotta meg a politikusoknak, hogy „negatívan nyilatkozzanak az államhatalmi szervekről” – írta a Kommerszant – Ukraina.
Zálogba adott országként jellemezte Magyarországot Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap a chicagói Szent István-templom épületében, helyi magyarok előtt tartott beszédében, amelyben szólt arról is: hamarosan megszületik az a törvény, amely lehetővé teszi, hogy levélben is szavazhassanak a kettős állampolgárok a magyar parlamenti választásokon.
A kapcsolattartási támogatást igénylők figyelmébe ajánljuk, hogy azok, akik 2012. április 18-ig nyújtották be támogatási igényüket, az összeget felvehetik a Raiffeisen bankfiókokban.
A helyi magyarságot hátrányosan érintő folyamatok felerősödését, magyarellenes intézkedések sorozatát hozta Romániában a kormányváltás.
A tavalyi évhez hasonlóan a Guti Községi Tanács az idén sem járult hozzá, hogy a KMKSZ a guti iskola területén és a község kiállítótermében megrendezhesse a hagyományos Guti Pünkösdi Napok rendezvényeit. Az elutasítás kapcsán lapunknak Balog Attila, a helyi KMKSZ-alapszervezet elnöke és Sin József, a szövetség beregszászi középszintű szervezetének elnöke nyilatkozott.
Politikai fegyverszünetet jelentett be a lengyel-ukrán szervezésű labdarúgó Európa-bajnokság (Eb) idejére Jaroslaw Kaczynski, a nemzeti konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) elnöke kedden Varsóban.
A szerkezetet a reggeli csúcsban akarták működésbe hozni.
End of content
End of content