Timosenko és Jacenyuk vezeti a listát
Hétfőn hivatalosan is bejelentették az ukrajnai ellenzék egyesülését a parlamenti választásokon való közös indulás céljából.
Hétfőn hivatalosan is bejelentették az ukrajnai ellenzék egyesülését a parlamenti választásokon való közös indulás céljából.
Interjú Rácz József Jászai Mari-díjas színművésszel.
Április 20–22. között Balazséron, a Béthel Konferencia-központban került megrendezésre az V. Kárpát-medencei Háló Ifjúsági Találkozó, melyre Kárpátalján kívül a Délvidékről, Partiumból és Magyarországról érkeztek résztvevők.
A tavaly, Szent György ünnepén felszentelt nevetlenfalui görög katolikus templom idén, április 23-án tartotta első búcsúnapját, a hívek nagyszámú jelenlétében.
Ukrajna Állami Statisztikai Szolgálata internetes honlapján nyilvánosságra hozta a 2013. évi országos népszámlálás programjának tervezetét.
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség szervezésében a környező falvak és Csap iskolásai április 24-én felejthetetlen délutánt tölthettek el a csapi kultúrházban, ahol a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház előadásában Vörösmarty Mihály Csongor és Tünde című játékát nézhették meg.
Mostantól a 45 kisdobronyi óvodás újabb szabadtéri játékokkal is játszhat, ha az időjárás megengedi, ugyanis a KMKSZ Kisdobronyi Alapszervezete sikeresen pályázott a Bethlen Gábor Alapkezelő Nonprofit Zrt.-nél, és elkészült az új játszóház, a mérleghinta, valamint a fedett homokozó a kisdobronyi óvoda udvarán. Látva a gyerekek örömét, Szigeti-Séra Natáliát, a KMKSZ Kisdobronyi Alapszervezetének elnökét, valamint Molnár…
Az elvárások teljesítése nélkül nincs hitel.
Julija Timosenko bebörtönzött volt ukrán kormányfő szerint „Janukovics (Viktor Janukovics államfő) most úgy cselekszik, mint ahogyan a Donyec-medencében cselekedtek a vezetése idején, az 1990-es évek elején: a halott konkurencia a jó konkurencia”.
Julija Timosenko volt ukrán kormányfőt médiaértesülések szerint vasárnap visszaszállították a kacsanyivkai női börtönbe a harkivi kórházból, mert az elítélt elutasította az orvosi kezelést.
End of content
End of content