Támogató nyilatkozat három évre
Két vonatkozásban is szóba kerültek a schengeni vízum igényléséhez szükséges támogató nyilatkozatok a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnökségének hétfői ülésén.
Két vonatkozásban is szóba kerültek a schengeni vízum igényléséhez szükséges támogató nyilatkozatok a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnökségének hétfői ülésén.
A korábbi századokban a szülő nők rettegett betegsége volt a gyermekágyi láz, mely a vetélés, illetve az újszülött világra hozása után lép fel. Ma már tudjuk, hogy a nemi szervek bakteriális fertőzése okozza, a megfelelő megelőző intézkedéseknek köszönhetően, napjainkra 2-5 százalékra csökkent a megbetegedések száma, a gyógyszeres vagy (szükség esetén) a műtéti kezelés révén pedig…
A Nagydobronyi Református Líceum felvételt hirdet a 2012/2013-as tanévre.
Az Ungvári járásban, 18 kilométerre a megyeközponttól, egy 760 lakost, köztük 696 magyar anyanyelvű személyt számláló falu, Kisgejőc álmodik a tavaszról. A település központjában, a református templom mellett egy több mint százéves gyárépületre hull a tekintetünk, melyben egykor nagyon szép hangú harangokat készítettek a falu egyik leghíresebb szülöttének, Egry Ferenc öntőmesternek az irányításával. Ám ma…
Február 18-án Beregszászban a számtani műveleteket szerető ifjúság nagy örömére ismét a matematikaversenyeken volt a hangsúly. A Matematikában Tehetséges Gyermekekért (MATEGYE) Alapítvány szervezésében ugyanis ismét megrendezésre került a 3–8. osztályos tanulók részvételével zajló Zrínyi Ilona Matematikaverseny, valamint a Gordiusz Matematika Tesztverseny, amelyet a 9–12. osztályosok számára hirdettek meg. A versenyek célja a matematika népszerűsítése. Kárpátalján…
A kárpátaljai egyéni választókörzetek átszabásának újabb változatát készítik elő a Központi Választási Bizottságban (CVK) – adta hírül minap a zaholovok.com.ua portál a bizottsághoz közel álló forrásokra hivatkozva.
Az oktatási-nevelési támogatások kifizetése 2012. február 29-én véget ér. Ezt követően a ki nem vett támogatási összeg visszautalásra kerül.
Múlt héten az államfő felmentette hivatalából Andrij Kljujev első miniszterelnök-helyettest, s ezzel szinte egy időben a nemzetbiztonsági és védelmi tanács (SZNBO) titkárává nevezte ki. A politikus a Régiók Pártja (PR) alelnöke, a kormánypárt egyik meghatározó személyiségének számít, így az ukáz megjelenését követően azonnal megindultak a találgatások, s mindjárt három lehetséges magyarázat is felmerült a történtekre….
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán, a görög katolikus lelkészség és a főiskola Történelem és Társadalomtudományi Tanszékének szervezésében Az ökumenikus mozgalom száz éve. A keresztény egységkeresés elmélete és gyakorlatacímmel tartott előadást dr. Kránitz Mihály, a budapesti Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának tanszékvezető professzora, az Ut Unum Sint Ökumenikus Intézetének alapító elnöke, a Magyar Katolikus…
A KMKSZ Nagydobronyi Alapszervezete a Nagydobronyi Református Líceummal közösen alapfokú számítógép-felhasználói tanfolyamot hirdetett felnőttek számára. Az ingyenes tanfolyamra 26 idősebb és középkorú nagydobronyi lakos jelentkezett, akiknek a 8. foglalkozás végére mindennapi életük részévé vált a modern számítástechnika.
End of content
End of content