Author: Lechner Ilona

2005-ben végzett Budapesten az Eötvös Loránd Tudományegyetemen német nyelv és irodalom szakos bölcsészként és tanárként. Ettől az évtől kezdve a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola német tanáraként tevékenykedik. Jelen volt a Karpatalja.ma magalakulásánál, kezdetektől dolgozik szerkesztőként a hírportálnál. Elsősorban a közélet, valamint a magyar hagyományokkal kapcsolatos cikkek és hírek iránt érdeklődik.
  • Nyíregyházától a mezőgecsei volt Kajdy-kúriáig

    2011. október 27. és 30. között, a magyarországi Teleki László Alapítvány szervezésében, a Visk Jótékonysági Alapítvány, valamint a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Területfejlesztési és Környezetgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Kft. közreműködésével, nemzetközi örökségvédelmi és vidékfejlesztési konferenciasorozatra került sor Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja területén.

  • Új falutáblák Bátfán és Pallón

    Díszes, a két falu történelmi címerét, ukrán és magyar nevét, valamint a települések első említésének dátumát tartalmazó falutáblákat avattak vasárnap az ungvári járási Bátfán és Pallón a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) közreműködésével. A közigazgatásilag a Gálocsi Községi Tanácshoz tartozó két községbe érkező utazó ezentúl ezekről a táblákról értesülhet, hogy olyan magyar községekben jár, amelyek…

  • Egy közösség, amely valóban megőriz szeretetében – Családi nap Izsnyétén

    A munkácsi járási Izsnyétén a református templom és a parókia melletti tér mozgalmas események színhelye volt október utolsó vasárnapján: a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Izsnyétei Alapszervezete ugyanis a helyi református gyülekezettel karöltve családi napot szervezett. A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával szervezett program – melyet a gyönyörű napsütéses időjárás is segített – „összetoborozta” a…

  • Ezért kell még jobban vigyáznod, mit írsz magadról a Facebookon

    A diákok fele retteg attól, hogy a Facebookon megosztott adataik miatt később jelentős hátránnyal indulnak majd a munkaerőpiacon – írja egy friss felmérés alapján a The Telegraph. A brit adatvédelmi biztos adatai azt mutatják, hogy tízből négy hallgató úgy véli, a közösségi oldalakon közzétett posztjai veszélyeztetik a karrierjét.

  • Az oroszlánfejű kígyó rejtélye – Levelező pályázat

    A budapesti Szépművészeti Múzeum Antik Gyűjteménye idén is meghirdeti levelező pályázatát általános és középiskolák 5-7., illetve 8-10. évfolyamos osztályai, csoportjai, szakkörei számára. Csoportok és szakkörök jelentkezése esetén a csapat tagjainak azonos korosztályból kell kikerülniük (5-7., ill. 8-10.), létszámuk nem haladhatja meg a 30 főt.

End of content

End of content