A berlini fiataloknak már fogalmuk sincs, mi az a berlini fal
A német fővárosban élő fiatalok kétharmada szinte semmit nem tud a hírhedt berlini falról – derült ki egy szerdán nyilvánosságra hozott berlini felmérésből.
A német fővárosban élő fiatalok kétharmada szinte semmit nem tud a hírhedt berlini falról – derült ki egy szerdán nyilvánosságra hozott berlini felmérésből.
Egy matematikusokból, programozókból, és egyetemi kutatókból álló csoport tarolta le az amerikai Massachusetts állam egyik lottójátékát, a Cash Winfallt.
A két éven és öt kontinensen átívelő 360 degree Tour anyagi sikeréről még nem ismertek a végső adatok, de a bevétel több mint 700 millió dollár.
Élősködő parazitának nevezte az Egyesült Államokat Vlagyimir Putyin.
Az orosz ügyészség is büntetőeljárást indíthat a korábbi moszkvai kereskedelmi kirendeltség adásvétele miatt; Moszkvában sokallják az épületért kifizetett vételárat – számol be a Magyar Nemzet.
A kánikula mindenkinek a szervezetét megterheli, de vannak, akik számára lényegesen nagyobb ez a kockázat. Ilyenek a cukorbetegek, akiknek a nagy meleg okozta gondokra fontos időben fölkészülni.
J. J. Abrams Super 8 című alkotásával nyílik meg szerdán a locarnói filmfesztivál. Felméri Cecília Végtelen percek című rövidfilmje is meghívást kapott.
A világ legnagyobb ismert dinoszaurusz-harapásnyomát találták meg régészek Dél-Koreában.
Nyíregyháza, Kassa és Beregszász közös szervezésében nyitja meg kapuit a Hármas Határ Ifjúsági Szabadegyetem Beregszászon augusztus 3-án.
Július 30-án a Petro Carbo Chem-Munkács üzemben megnyitottak egy új terminált cseppfolyósított szénhidrogén gáz (propán, bután) szállítása céljából.
End of content
End of content