Elhunyt Bagu Balázs
2011. július 9-én elhunyt Bagu Balázs nyugalmazott magyartanár.
2011. július 9-én elhunyt Bagu Balázs nyugalmazott magyartanár.
Július 5-én a megyeszékhelyen az Avangard stadionban játszotta harmadik felkészülési mérkőzését az FK Zakarpattya. Az ungvári csapat ellenfele ezúttal a szlovák első ligában szereplő MFC Zemplén volt.
A Facebook több újdonság mellett bejelentette azt is, hogy videótelefonálni lehet majd néhány héten belül a közösségi oldalon.
A Szívhang Közhasznú Alapítvány „Életem története” címmel pályázatot hirdet.
Mindkét magyar csapat továbbjutott az Európa Liga első selejtezőköréből.
Szlovákia és Szlovénia aláírta a közös külképviselet működtetéséről szóló szerződést.
A munkaerőpiacot a szakértők szerint az egyensúly hiánya jellemzi, ennek következtében a tanintézmények végzőseinek csak 20%-a tud elhelyezkedni végzettségének megfelelően.
Az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetsége (ÉFOSZ) a népegészségügyi termékadóról szóló törvénnyel kapcsolatban azok a kijelentések, amelyek legálisan forgalmazott élelmiszert egyértelműen károsnak minősítenek, félrevezetőek és hitelrontóak, és alkalmasak a fogyasztók megtévesztésére.
Világszerte évente félmillió embernél fedeznek fel májrákot és ezeknek a többsége fél éven belül halott. Arany nanorészecskéken alapuló technikával új lehetőség nyílik arra, hogy a rosszindulatú daganat diagnózisa már akkor kiderülhet, amikor még lehet rajta segíteni.
Az EBESZ szerint internethez való hozzáférést alapvető emberi jognak kell tekinteni, és szólásszabadsághoz hasonlóan tiszteletben kell tartani.
End of content
End of content