Author: Lechner Ilona

2005-ben végzett Budapesten az Eötvös Loránd Tudományegyetemen német nyelv és irodalom szakos bölcsészként és tanárként. Ettől az évtől kezdve a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola német tanáraként tevékenykedik. Jelen volt a Karpatalja.ma magalakulásánál, kezdetektől dolgozik szerkesztőként a hírportálnál. Elsősorban a közélet, valamint a magyar hagyományokkal kapcsolatos cikkek és hírek iránt érdeklődik.
  • A szerb elnök megerősítette: elfogták Ratko Mladicsot

    A szerb rendőrség letartóztatott egy férfit, aki gyaníthatóan Ratko Mladics, a háborús bűntényekkel vádolt volt boszniai szerb hadseregparancsnok – közölte csütörtökön a belgrádi belügyminisztérium. A hírt délután egy órakor megerősítette a szerb elnök is.

  • A parlament elfogadta a kisebbségi nyelvtörvényt

      78 igen szavazattal, 68 nem ellenében jóváhagyta a kisebbségi nyelvhasználati törvény új változatát a parlament. A tavaly ősz óta készült jogszabály nem olyan, amilyennek a kormány előterjesztette, de több ponton javítja a kisebbségi nyelv hivatali és nyilvános használatának feltételeit.

  • A csernobilihoz mérhetőek az értékek

    Sok helyütt összevethető a csernobili atomkatasztrófa után mért talajszennyezettséggel a fukusimai atomerőmű környékbeli földeken mért radioaktivitás mértéke – erre a megállapításra jutott egy japán atomenergia-ipari bizottság.

  • Több mint 80 ezer kérelem érkezett

    Eddig közel 81 ezer honosítási kérelem érkezett, a beadványok közül mintegy 50 ezret már elbíráltak – hangzott el az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságának ülésén kedden. Az állampolgársági esküt eddig közel háromezren tették le.

  • Honosítás: Fico főként a választójogtól tart

    Beláthatatlan következményei lehetnek a régió stabilitására nézve, ha Szlovákiában élő emberek választhatnák a magyar kormányt – jelentette ki Robert Fico, a Smer elnöke. A volt miniszterelnök hétfőn a pravda.sk olvasóinak kérdéseire válaszolt. Ennek során felmerült a kettős állampolgárság kérdése is.

  • Világszerte jelentkezik a képzett munkaerő hiánya

    Nemzetközi munkaerő-piaci vizsgálat szerint a magas munkanélküliség ellenére számos vállalkozás nem tudja betölteni nyitott pozícióit, mivel az álláskeresői oldalról hiányzik a jól képzett, tapasztalt munkaerő. Az olyan országokban, mint Japán, India, Brazília vagy Ausztrália lenne a legnagyobb igény a munkavállalók képzettségére.

  • A gyomorfekély-baktérium felelhet a Parkinson-kórért

    A gyomorfekélyért felelős baktériummal, a Helicobacter pylorival való fertőzöttség kapcsolatba hozható a Parkinson-kór kialakulásával – idézte amerikai kutatók megállapítását a BBC hírportálja. A Louisianai Állami Egyetem munkatársai egérkísérleteikről az Amerikai Mikrobiológiai Társaság tudományos találkozóján számoltak be.

  • A műveltség és a zene boldogságot hoz

     A művészeteket befogadóként élvező vagy aktívan gyakorló emberek elégedettebbek életükkel, függetlenül attól, hogy milyen az iskolázottságuk vagy mennyire gazdagok – közölték kedden norvég kutatók.

End of content

End of content