Author: Lechner Ilona

2005-ben végzett Budapesten az Eötvös Loránd Tudományegyetemen német nyelv és irodalom szakos bölcsészként és tanárként. Ettől az évtől kezdve a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola német tanáraként tevékenykedik. Jelen volt a Karpatalja.ma magalakulásánál, kezdetektől dolgozik szerkesztőként a hírportálnál. Elsősorban a közélet, valamint a magyar hagyományokkal kapcsolatos cikkek és hírek iránt érdeklődik.

A busókon nem múlott, elűzték a telet

  Idén is több tízezer látogatót vonzott a mohácsi busójárás. A télűző-tavaszköszöntő karnevál két éve a szellemi világörökség része. A Duna-parti városban minden eddiginél több jelmezbe öltözött maskarás próbálta elűzni a telet.

Az ukrán nők helyzetéről: sok munka, kevés fizetés

  Ukrajnában kiéleződött a helyzet a nők jogainak betartása és a nemek egyenjogúsága kapcsán – jelentette be Olena Panova, az ENSZ Ukrajnai Fejlődési Programjának képviselője az „Egyenlő lehetőségek társadalma” c. fórum kijevi megnyitóján, majd hozzátette – az ukrán nőknek alig van lehetősége a vezető pozíciók betöltésére, politikai feladatok ellátására.

Azarov az iskolabezárásokról

  Mikola Azarov miniszterelnök bejelentette, hogy addig nem lehet iskolát bezárni, amíg a gyerekek más oktatási intézményekbe való szállításának, illetve a tanárok munkahelyi elhelyezkedésének kérdése nem megoldott.

Összecsapások Ben-Dzsavádban, halottak, sebesültek

  Ketten meghaltak és mintegy harmincan megsebesültek vasárnap felkelők és kormányerők összecsapásaiban a líbiai Ben-Dzsavád külvárosában, Szirttől mintegy száz kilométerrel keletre – közölték orvosi forrásból. Az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője ténymegállapító küldöttséget menesztett Líbiába.

End of content

End of content