A nap verse: Füzesi Magda: Alulnézetből
Halott fenyők a kősziklákon.Fejüket a felhőkbe fúrják,
Halott fenyők a kősziklákon.Fejüket a felhőkbe fúrják,
A Beregszászi Görögkatolikus Esperesi Kerület egyházközségeinek hittanosai március 8-án 15. alkalommal találkoztak, hogy összemérjék bibliai ismereteiket.
Ukrajna területének nagy részén a folyók átlagos éves lefolyásának mennyisége 1 km² területről 4 l/sec.
A földetizzadt tenyerembe vettem,
A Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház nézői egy új, szokványosnak semmiképp nem nevezhető darabot ismerhettek meg március 7-én és 8-án kedvelt művészeik előadásában.
Lassan húsz éve házasok. Egész eddigi közös életükben missziós munkával foglalkoztak, miközben négy gyermeket neveltek. Tanítják, megélik keresztyén hitüket. Követendő példaként állnak előttünk. Barta Andrásról, felségéről és négy gyermekükről szól a mostani nagycsaládos rovat. (Ne lepődjön meg a kedves Olvasó, ha azt tapasztalja, hogy Szilvia kevesebbet szólal meg, missziós elfoglaltságai miatt csak keveset tudott bekapcsolódni…
Szép, idegen némbertanított szeretni,
Dombó városi jellegű település a Técsői járásban.
Több mint 100 éve ünnepli a világ március 8-án a nőket.
A Görögkatolikus Egyház nagyböjti szertartása az Előszenteltek Liturgiája (egész pontosan az előre megszentelt áldozat liturgiája), melyben a pap az előző vasárnap átváltoztatott Oltáriszentséggel áldoztatja meg a híveket.
End of content
End of content