ASTRA Tehetség 2013 – Nemzetközi rajzpályázat
Az ASTRA CEE nemzetközi rajzpályázatot hirdetett a „2013-as ASTRA Tehetség” rendezvény kapcsán 8 – 15 éves gyermekek számára.
Az ASTRA CEE nemzetközi rajzpályázatot hirdetett a „2013-as ASTRA Tehetség” rendezvény kapcsán 8 – 15 éves gyermekek számára.
irányúton ráz a gyors fenejól elkopott pár-huzam időt veszítve fut
Szeptember 8. a Fizioterápia Világnapja annak emlékére, hogy 1951. szeptember 8-án alakult meg a Gyógytornászok Világszövetsége.
Az Ukrán Labdarúgó Szövetség székházában elkészítették az Ukrán Kupa tizenhatod döntőinek párosítását.
Kis falut láttam:naparanytól fényeset,hol a dombon szőlőskertekösszebújva pihentek.
Ritka, sokak által alig ismert mesterséget űz Petrusinec Volodimir, aki gyermekkora óta foglalkozik szíjgyártással, lószerszámok készítésével, illetve az utóbbi időben a bőrdíszművességgel.
pókhálóingbenvacogásködszoknyát varr az ősz
aranyos hímzésű néma hegyharangokhímzett haragok néma hegyaranyok
Szeretettel hívjuk és várjuk játszani a felnőtteket bibliodráma foglalkozásunra, ahol az Ó- és Újszövetségből játszunk el történeteket.
Az évszázadok során Aknaszlatinán kilenc bánya épült.
End of content
End of content