A nap verse: Bakos Kiss Károly: Nincs
„Tudod, hogy nincs bocsánat…”(József Attila)
„Tudod, hogy nincs bocsánat…”(József Attila)
A Magyar Posta Zrt. centenáriumi bélyeggel, elsőnapi borítékkal és bélyegzéssel köszönti a százéves Magyar Sí Szövetséget.
Mintegy négyezer évet felölelő régészeti feltárás fejeződött be Szekszárdon, az alsóvárosi temető bővítését megelőzően, amelynek során az újkőkortól a római korig tartó időszakból került elő jelentős mennyiségű leletanyag.
Tisztelt Államtitkár Úr, Helyettes Államtitkár Asszony, Nagykövet Úr, Főtiszteletű Püspök Úr, kedves vendégek, kollégák, végzős diákok!
Mély felháborodással és értetlenül állunk a Szürtei Középiskolában kialakult helyzet előtt.
Az első bécsi döntésbe belenyugodni nem tudó csehek 1939. január 6-án, vízkereszt hajnalán katonai alakulatokkal megtámadták a várost, tüzérséggel lőtték a központot, és Oroszvég, illetve a Klastrom környékén páncélosokkal és gyalogsággal előrenyomultak a kislétszámú honvédséget állomásoztató Munkács irányába.
A magyarországi digitális átállás kárpátaljai magyarságot érintő hatásait és a határon túli magyarságnak a magyar közmédiában való megjelenítését vitatták meg anyaországi és kárpátaljai szakemberek szombaton Felsőszinevéren, a XXI. Kárpátaljai Nyári Szabadegyetem zárónapján.
Kárpátalja leglátogatottabb, legismertebb turisztikai adottságai a természeti értékek, amelyeken a következő idegenforgalmi termékek/termékelemek alapulnak: természetjárás, lovas- és kerékpáros turizmus, termál- és gyógyturizmus, vízhez kötődő turisztikai tevékenységek, vadászat, borturizmus, valamint téli sportolás.
Gyertyaláng lobban…kialszik újra,Játékos varázs, viaszos álom,
A tervekről Répás Zsuzsanna számolt be kedden, július 9-én az Eötvös Loránd Tudományegyetem határon túli intézmények fórumának plenáris találkozóján Budapesten.
End of content
End of content