Kárpátalja anno: Gáthy István mérnök
Sámsoni Gáthy István geodéta, vízépítő mérnök, közgazdász, a Magyar Tudós Társaság levelező tagja volt.
Sámsoni Gáthy István geodéta, vízépítő mérnök, közgazdász, a Magyar Tudós Társaság levelező tagja volt.
A Magyar Irodalomtörténeti Társaság pályázatot hirdet mesterszakos, illetve doktorandusz hallgatók részére.
Nekünk küldöz ma a napbolondító bókokat.
Első ízben rendezi meg szombaton a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) – hagyományteremtő céllal – a Magyar Úszás Napját, amelyen vízbe száll a vegyesúszás négyszeres olimpiai és világbajnoka, Darnyi Tamás is.
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) összesítése szerint közvetlenül 206 ezer embert veszélyeztetett az árvíz, közülük 1570 ember kellett kitelepíteni.
A régi krónikák szerint Kárpátalja a Római Birodalom ősi borvidékeinek egyike.
…karjára venne a folyó,érzi egyedüllétedet,
Ukrajna készen áll a párbeszédre európai partnereivel, de nem fogja az európai integrációs kérdéseket Julija Timosenkónak, az ország bebörtönzött korábbi miniszterelnökének a sorsával összekötni – mondta Mikola Azarov ukrán miniszterelnök a Le Figaro című francia napilapban hétfőn megjelent interjúban.
Baba-börzét tartott Beregszászban június 15-én a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete (KMNE).
A Femen ukrán nőjogi szervezet aktivistái meztelenül tiltakoztak az ukrán fővárosban a nyugati sajtóban „utolsó európai diktátorként” is emlegetett Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök politikája ellen az államfő kijevi szállása előtt – adta hírül kedden az ukrán internetes média a szervezet közleményére hivatkozva.
End of content
End of content