Gárdonyi 150 – Az Egri Csillagok Képekben – Képregény pályázat 2013
Téma: Képregény rajzolása Gárdonyi Géza: Egri csillagok című műve alapján.
Téma: Képregény rajzolása Gárdonyi Géza: Egri csillagok című műve alapján.
Bokros Lajos, a Horn-kormány pénzügyminisztere, európai parlamenti képviselő a Hotel Corinthiában tartott sajtótájékoztatón 2013. április 21-én, amelyen Modern Magyarország Mozgalom párt (MoMa) néven új párt alapítását jelentették be.
Súlyosa szó,mint a zsoltár,
A MAGYAR NŐK SZÖVETSÉGE „Kortárs női hangok” – címmel irodalmi pályázatot hirdet.
II. Sapur perzsa király alatt (309-379), aki a Szasszanidák királyi házának leghatalmasabb uralkodója volt, a perzsa birodalom fiatal egyháza hosszú és véres üldözést élt át, amely sok áldozatot követelt.
Császár Angela színművész „tökéletesen szép színpadi beszédéért”, Ciprusz Éva, a Duna Televízió bemondója, műsorvezetője a kulturált közéleti megnyilvánulásból példát adó képernyős tevékenységéért, Virág Erzsébet, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének alelnöke pedig évtizedes nyelvművelő munkájáért vehette át az idei Kazinczy-díjat vasárnap Győrben Balog Zoltán emberierőforrás-minisztertől.
Takács Mária újabb egy kilót javítva 99 kilogrammra javította saját lökésvilágcsúcsát a magyar súlyemelők budapesti korosztályos országos bajnokságán.
Íme egy újabb gyöngyszem vidékünk turistacsalogató lehetőségeiből!
Amíg a halál nem keres,elvagyok nélküled, Uram.
A bukaresti parlament kisebbségi frakciója azt javasolja, hogy az alkotmánymódosítás során Románia alaptörvényét egészítsék ki az 1918-as gyulafehérvári határozattal – közölte pénteken Ovidiu Gant frakcióvezető-helyettes, a Romániai Németek Demokratikus Fórumának képviselője.
End of content
End of content