Adventi gondolatok (13.)
„Ha elölről kezdeném a gyermeknevelést,
„Ha elölről kezdeném a gyermeknevelést,
2013. július elsejétől Vidnyánszky Attila tölti be a Nemzeti Színház igazgatói tisztségét.
Trópusi füvekkel és sással táplálkozott távoli ősünk, az Australopithecus bahrelghazali három – három és fél millió éve Afrikában – derítette ki csádi leletek alapján egy nemzetközi kutatócsoport, amely eredményeit az amerikai tudományos akadémia folyóiratának – PNAS – online kiadásában publikálta.
„Nehéz a tájban néma fa lenni
„A kudarc nem azt jelenti, hogy selejt vagyok, hanem azt, hogy nem arattam sikert.
Karácsonyra készülődve Beregszászban, a református gyülekezeti házban találkoztak december 16-án a járásbeli magyar nagycsaládok.
Bradley Wiggins országúti kerékpárost választották az idei év brit sportolójává a BBC által megrendezett országos szavazáson.
Egyszerre kezdett kormányalakítási konzultációt hétfőn Traian Basescu román államfő valamennyi parlamenti párt vezetőjével: az előzetes nyilatkozatok alapján a pártok Victor Ponta szociáldemokrata miniszterelnökön kívül nem javasolnak mást a december elejei választások után megalakítandó új kormány élére.
A montenegrói női kézilabda-válogatott kétszeri hosszabbítás után 34-31-re legyőzte az elmúlt négy Európa-bajnokságon aranyérmes, olimpiai és világbajnok norvég csapatot a szerbiai kontinensviadal vasárnapi, belgrádi döntőjében.
Négyen meghaltak, nyolcan megsérültek, amikor robbanás következtében tűz ütött ki vasárnap egy 16 emeletes panelházban a kelet-ukrajnai Harkivban.
End of content
End of content