Törölték az ukrán Aerosvit légitársaság több járatát, köztük a budapestieket is
Az Aerosvit ukrán légitársaság nyolc érkező és kilenc induló járatát törölték kedden – közölte a kijevi Boriszpil nemzetközi repülőtér.
Az Aerosvit ukrán légitársaság nyolc érkező és kilenc induló járatát törölték kedden – közölte a kijevi Boriszpil nemzetközi repülőtér.
A bebörtönzött ukrán exkormányfő, Julija Timosenko azt állítja, hogy feltehetően mérgező anyagot kevertek a kozmetikumaiba vagy a mosószerébe a harkivi kórházban – hozta nyilvánosságra az állítást az ukrán sajtó kedden az állami büntetés-végrehajtási szolgálat közlése alapján.
„borulj égborulj minden fellegeddel
„Fényes napom, jaj, ne hagyj egyedül,elpusztulok, míg hajnalra derül.
A doni hősök emlékére ezer kilométer lefutására készül Szita János és Kovalik Zoltán: a Kaposvár és Voronyezs közötti távolságot áprilisban három hét alatt szeretnék teljesíteni.
Tegnap, január hatodikán méltatta a katolikus egyház vízkereszt ünnepét, amikor Jézus Jordán folyóbeli megkeresztelkedésére emlékeznek.
Az ortodox, illetve a görögkatolikus egyházban a Julián-naptárt használó hívek január 7-én ünneplik a karácsonyt.
A magyar koronázási ékszerek 1978. január 6-án, vagyis éppen 35 évvel ezelőtt tértek haza Magyarországra.
A nők 10 km-es üldözéses versenyével folytatódott a sílövő-világkupa a németországi Oberhofban.
A felesége után ugrott a kútba egy ukrán férfi, aki a három méter mély vízben fél kézzel tartotta a felszínen az asszonyt a tűzoltók kiérkezéséig.
End of content
End of content