Írország veszi át az Unió soros elnökségét
Éjfélkor Írország veszi át Ciprustól az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét, és életbe lép a márciusi uniós csúcson elfogadott fiskális paktum is.
Éjfélkor Írország veszi át Ciprustól az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét, és életbe lép a márciusi uniós csúcson elfogadott fiskális paktum is.
Óránként több tucat, optimista becslések alapján akár 120 hullócsillagot is láthatnak azok, akik a hideg ellenére hajlandóak a szabad ég alatt tölteni a harmadikáról negyedikére virradó éjjelt, Földünk ekkor halad át a Quadrantidáknak nevezett meteorrajt hozó felhőn.
Tallinn lett az első európai főváros, amely ingyenessé tette a tömegközlekedést lakosai számára.
A Kárpátokba – Bukovel, Jaremcse – érkező turisták nem mindennapi jelenséggel találták szembe magukat: a hőmérséklet +9 fokra melegedett, a hegyekben teljesen elolvadt a hó.
A Krisztus születésének hozzávetőleges időpontján alapuló Gergely-naptár ma a legelterjedtebb típusú naptár a Földön, melyet nemzetközi normának is tekintünk.
Strasbourg, az Európai Parlament, az Európa Tanács és az Európai Emberi Jogi Bíróság székhelye látja vendégül 2013 végén a Taizéi Közösség éves európai találkozóját.
Elhangzott 2013. január 1-jén, Szűz Mária istenanyaságának ünnepén, az esztergomi bazilikában.
Az elmúlt két évben 370 ezren kérték a magyar állampolgárságot, az elutasítások száma kevesebb mint 1,5 százalék – nyilatkozta a nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes szerdán az MTI-nek. Semjén Zsolt elmondta azt is, idén hangsúlyozottan fordulnak majd a nyugati magyarság felé.
Újévi ajándékként plüss nyuszikat és cukorkákat osztogattak a közlekedési rendőrök a dél-ukrajnai Odesszában az autósoknak – adta hírül szerdán a helyi sajtó.
„valami mindig születik.most gyémántcsiszolású fények
End of content
End of content