Megjelent az első erdélyi magyar e-könyv
Megjelent az első erdélyi magyar e-könyv; a Markó Bélát politikusként, költőként és emberként ábrázoló mű Kelemen Attila Ármin munkája.
Megjelent az első erdélyi magyar e-könyv; a Markó Bélát politikusként, költőként és emberként ábrázoló mű Kelemen Attila Ármin munkája.
„Száj szögletén vajúdó mosoly,égkék-tiszta tekintet,
Forgalmi Bank Részvénytársaság Munkács (1922)
A jogi okokból művészeti installációként felépített 14 négyzetméteres házat egy maximálisan 152 centiméter széles, legkeskenyebb részében 92 centiméteres telken húzták fel.
Julija Timosenko volt kormányfő pénteken hivatalosan kérvényezte, hogy függesszék fel kórházi kezelését, és vigyék vissza a börtönbe, mert törvénytelen módon rejtett kamerákkal készítenek felvételeket róla a kórteremben.
A disznósajt disznóöléskor főtt fejhúsból, bőrből, fűszerekből, helyenként vérrel is keverve készített töltelék.
Az Országház a világ egyik legszebb középülete
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter pénteken Kijevben sürgette, hogy gyorsítsák fel a tárgyalási folyamatot az Ukrajnában állomásozó orosz Fekete-tengeri Flottát érintő kérdésekben.
Az 1956-os októberi budapesti események idején nemcsak Európa, hanem az egész világ Magyarországra figyelt, és szurkolt a forradalom sikeréért – hangsúlyozta az MTI-nek adott interjújában Németország budapesti nagykövete.
Immár harmadik alkalommal tartották meg október 13-án a Técsői Hollósy Simon Középiskolában a helyiek hagyományőrző szüreti bálját.
End of content
End of content