Miért nem sietnek az ukrán párok a hivatalos házasságkötéssel?
Ukrajnában egyre több pár nem lép szívesen hivatalos házassági kötelékbe egymással, inkább polgári házasságban élnek. Sőt, gyakorta a baba megszületése sem döntő a házasság megkötésében.
Ukrajnában egyre több pár nem lép szívesen hivatalos házassági kötelékbe egymással, inkább polgári házasságban élnek. Sőt, gyakorta a baba megszületése sem döntő a házasság megkötésében.
Ellentmondásos és szinte kibogozhatatlan a magyar őstörténet, főképpen, ha az elmúlt másfél évszázad finnugor relikviáiból vagy az erre kontrázó közelmúltbeli „szenzációk” halmazának emésztéséből indul ki az érdeklődő.
Negyedik alkalommal került sor a Nagybégányi Görög Katolikus Egyházközség szervezésében a Kárpátok történelmi és kulturális nevezetességeit, illetve természeti szépségeit megcélzó biciklitúrára.
A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) szervezésében három turnusban 159 kárpátaljai diák üdülhet idén nyáron a Balaton partján, Zánkán.
Kohlmann Sándor ungvári fotográfus készítette kép.
A nők hosszabb életének titka talán abban rejlik, hogy a sejtjeikben lévő mitokondriumokban kevesebb hiba van, mint a férfiakéban – sugallja brit és ausztrál kutatók tanulmányának eredménye, melyet a Current Biology című szakfolyóiratban ismertettek.
A színeváltozás nem más, mint Jézus isteni dicsőségének felragyogása emberi testében, még a feltámadás előtt a Tábor hegyén.
85 éves korában, Olaszországban elhunyt a magyar gazdasági és politikai élet egyik legszínesebb egyénisége, a szeszgyáros-képviselő Zwack Péter – adta hírül az Index.hu.
A természet könyörtelen munkát végzett.
A Faludi Ferenc Akadémia idén 16. alkalommal rendezi meg nemzetközi amatőr filmszemléjét és fotópályázatát.
End of content
End of content