Kárpátalja anno: Ugocsa vármegye címere
A történelmi Magyarország egyik legkisebb vármegyéje volt egykor Ugocsa. A mindössze 1213 km²-nyi területű vármegyéről itt olvashatunk bővebben.
A történelmi Magyarország egyik legkisebb vármegyéje volt egykor Ugocsa. A mindössze 1213 km²-nyi területű vármegyéről itt olvashatunk bővebben.
Azt eddig is tudtam, hogy vagyunk néhányan, akik „bekerültünk” Kárpátaljára. Többnyire asszonyok, akik követték férjüket annak szülőföldjére. Most azonban egy olyan családot mutatok be, ahol az apuka az, aki úgy döntött, hogy a felesége határon túli falujában telepedik le a családjával. Kisgyőri Attila és Erika élt már az anyaországban és Kárpátalján is. Tudják, hogy mivel…
Kézművesnappal és koszorúzással emlékezett Szent Istvánra augusztus 18-án a Salánki Görögkatolikus Egyházközség.
Államalapító királyunkra, Szent Istvánra emlékezünk augusztus 20-án, akit 1083-ban ezen a napon avattak szentté.
Az Ökörmezői járás települése, Felsőhidegpatak Rákóczi emlékeit is megemlíti az az írás, mely Várady Gábor (1820–1906) volt országgyűlési képviselőtől származik, s a Máramaros nevű újság 1865. évi 21. és 22. számában jelent meg.
Idén 25. alkalommal rendezte meg a Beregszászi Magyar Görögkatolikus Esperesi Kerület fiataljait néhány napra egybegyűjtő Megmaradni találkozót a Görögkatolikus Ifjúsági Szervezet.
Az Ungvári várkertben sétálva nemcsak a magyar történelembe, hanem a görög mitológia világába is bepillantást nyerhetünk.
A szovjet világban a boltokban, áruházakban nem volt túl nagy választék a ruhaneműk, élelmiszerek, háztartási cikkek terén. Ha a cipőosztályra csizma érkezett, mindenki vásárolt belőle, s az egész iskola ugyanolyat hordott azon a télen, legfeljebb a méret változott. Aztán jött a rendszerváltás, amikor megnyíltak a határok, özönleni kezdett Kárpátaljára a külföldi áru, s mi…
A Kárpátalja anno rovat előző részében olvashattuk (itt megtekinthető), hogyan foglalták el Rákóczi katonái Huszt várát, s miként állt át a Nagyságos Fejedelem oldalára Máramaros vármegye.
A Rákóczi szabadságharc (1703–1711) kárpátaljai vonatkozásaival már sokat foglalkoztunk rovatunkban. A huszti várat – mely jelentős szerepet töltött be a szabadságharcban– 1703 augusztusában vette be II. Rákóczi Ferenc.
End of content
End of content