Öregdiák, nem vén diák…
Dr. Rácz Bélával, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektorhelyettesével beszélgettünk, aki az intézmény Öregdiák Szövetségének (ÖDSZ) elnökeként is tevékenykedik.
Dr. Rácz Bélával, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektorhelyettesével beszélgettünk, aki az intézmény Öregdiák Szövetségének (ÖDSZ) elnökeként is tevékenykedik.
A „Szent Márton Karitász” Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány ukrajnai felsőoktatási intézményben tanuló kárpátaljai hallgatók részére szociális és tanulmányi ösztöndíjpályázatot hirdet a 2016/2017-es tanév II. félévére.
Újabb hat hónappal meghosszabbította az Európai Unió az Oroszország ellen Ukrajna destabilizálása miatt elrendelt gazdasági szankcióit – jelentette be hétfőn a tagállami kormányokat tömörítő miniszteri tanács sajtószolgálata.
A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség várja azok jelentkezését, akik óvodapedagógiai, tanítói állást vállalnának a 2017/2018-as tanévben Kárpátalja szórványvidékein: Kőrösmező, Rahó, Nagybocskó, Gyertyánliget, Taracköz, Bustyaháza, Huszt, Szerednye, Koncháza, Őrdarma, Ungpalló, Botfalva, Perecseny, Nagyberezna, Ketergény, Minaj, Alsókerepec, Felsőgereben, Szolyva, Ungvár, Nagyszőlős, Tekeháza, Feketeardó, Királyháza, Fancsika, Mátyfalva, Csepe, Huszt, Ketergény, Ilosva, Ökörmező, Bilke, Bakos.
A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete (KMNE) minden évben igyekszik tagcsaládjai számára szebbé tenni az ünnepek előtti várakozási időszakot.
Közép-Európa legnagyobb ifjúsági szervezete, a magyarországi Fidelitas csapata mindig erős kötődést mutatott a külhonban élő magyar nemzetiségű fiatalok iránt.
Advent negyedik vasárnapján a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség szervezte a gyertyagyújtási rendezvényt a Kossuth téren.
A Real Madrid nyerte a Japánban rendezett labdarúgó-klubvilágbajnokságot, miután a vasárnapi fináléban a mesterhármast jegyző Cristiano Ronaldo vezetésével, hosszabbítás után 4-2-re legyőzte a házigazda Kashima Antlers együttesét.
Két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte pénteken a dél-franciaországi Aix-en-Provence fellebbviteli bírósága Pierre Le Guennec nyugdíjas villanyszerelőt és feleségét, akik a garázsukban negyven éven át 271 Picasso-művet rejtegettek.
Az adventi várakozás időszakában, karácsonyi készülődéseim közepette azon kapom magam, hogy újabb „divat” kezdi felütni a fejét.
End of content
End of content