Ezt teszi az agyunkkal a cukor
Tudományos alapon megközelítve a cukorfogyasztás egyfajta „természetes jutalmazás” – hatásai az agynak élvezetesek, ezért újra és újra meg akarjuk ismételni.
Tudományos alapon megközelítve a cukorfogyasztás egyfajta „természetes jutalmazás” – hatásai az agynak élvezetesek, ezért újra és újra meg akarjuk ismételni.
Az idejében kiültetett fűszerpaprika – Nagydobrony pirosaranya – augusztus végén–szeptember elején kezd érni.
„Munkahelyi balesetben elhunyt az unokaöcsém.
Izgalmas meglepetésben volt része egy massachusettsi halásznak, aki egy két kilós, jól megtermett zafírkék színű rákot talált hálójában.
„Megtaláltok engem, ha kerestek, és teljes szívvel folyamodtok hozzám.”
Ahogy a múlt kutatói előtt feltárulnak a korábbi korok, ősi civilizációk meglepő ismeretei és megsejtései – napvilágra kerülnek a csillagászattal és az időszámításokkal kapcsolatosak is.
Korábban, még februárban készítettünk interjút Beregszász első alpolgármesterével, Orosz Gézával, aki akkor arról beszélt, hogy a város legsúlyosabb problémáját az elavult vízvezetékek, a fejletlen szennyvízhálózat és a rendkívül rossz állapotban lévő utak jelentik.
Kijevnek áll érdekében, hogy a Moszkva által bejelentett, leleplezett krími diverzáns akciókkal és hasonló lépésekkel fenntartsa az Oroszország és Ukrajna közötti feszültséget – állították a Vedomosztyi című üzleti napilap pénteki számában nyilatkozó orosz szakértők.
Napi két edzéssel, kemény fizikai munkával folytatja a felkészülést az új bajnoki idényre az Ungvári Kárpáti női kézilabdacsapata.
„Húgom gyakran iszik, s ilyenkor nemegyszer kezet emel hétéves kislányára.
End of content
End of content