Nyolcvan millió évvel ezelőtt élt hadroszaurusz maradványait tárták fel Észak-Kínában
Egy ritka jó állapotban megmaradt, 80 millió évvel ezelőtt élt hadroszaurusz fosszíliát tárták fel régészek az észak-kínai Belső-Mongólia területén.
Egy ritka jó állapotban megmaradt, 80 millió évvel ezelőtt élt hadroszaurusz fosszíliát tárták fel régészek az észak-kínai Belső-Mongólia területén.
Oroszország a Nyugat elleni új hadviselés módszereit teszteli az ukrajnai válságban egy szerdán kiszivárgott brit katonai jelentés szerint.
A bőr rákos megbetegedése minden bőrtípust érint – a sötétebb árnyalatút is, tehát valójában senki sincs védve vele szemben.
Még a legegészségesebb életmód folytatása mellett is előfordulhat, hogy különböző okokból a szervezetünk nem jut elegendő D-vitaminhoz.
Feltűnően kisebb a túlsúlyos középkorú emberek agyának fehérállománya az azonos korcsoportú soványokéhoz viszonyítva – derítették ki a Cambridge-i Egyetem kutatói, akik kiszámolták, a különbség azt jelenti hogy, a túlsúlyos emberek agya tíz évvel idősebb a soványokénál.
Embercsempészet gyanúja miatt őrizetbe vettek Tolna megyei rendőrök hétfőn az M6-os autópályán egy ukrán férfit, aki harminchárom, érvényes úti okmányokkal nem rendelkező külföldi állampolgárt szállított – közölte a rendőrség kedden a honlapján.
Texasi kutatók felfedeztek egy természetes gyümölcskivonatot, ami képes feloldani a a kalcium-oxalát veseköveket.
A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány idén is megszervezte a Nagyberegi Népzenei és Néptánctábort.
A gyermekáldás előtt álló nők rengeteg egészségügyi tanácsot kapnak, többek között, hogy tartózkodjanak bizonyos szerek, például az alkohol, a dohány és a drogok használatától.
A Kárpátaljai Magyar Vállalkozók Szövetsége irodai asszisztensi állást hirdet!
End of content
End of content