Labdarúgás: A bajnok nem jutott a negyeddöntőbe
A beregszászi járási téli kupa sorozatának kétségkívül legnagyobb meglepetését a bajnoki címvédő Badaló okozta azzal, hogy véglegessé vált, hogy semmiképpen nem juthatnak be a legjobb nyolc közé.
A beregszászi járási téli kupa sorozatának kétségkívül legnagyobb meglepetését a bajnoki címvédő Badaló okozta azzal, hogy véglegessé vált, hogy semmiképpen nem juthatnak be a legjobb nyolc közé.
Mostanra az első osztályosok megbirkóztak az írás-olvasás alapjaival, önállóan olvasnak, ügyesen használják a tollat, ecsetet, rajzfüzetet.
Az Ungvári Nemzeti Egyetem (UNE) magyar kara diákjainak elhelyezésére szolgáló kollégiumot adtak át hétfőn ünnepélyesen Ungváron, a létesítményt a Magyar Nemzeti Bank Pallas Athéné Domus Concordiae Alapítványának huszonegymillió forintnyi támogatásából újították fel.
A Magyar Köztársaság Országgyűlése 2000. június 13-án fogadta el az 58/2000 (VI.16.) sz. határozatot, melynek értelmében február 25-ét jelölték ki a kommunizmus áldozatai emléknapjává, mivel a Magyarországot megszálló szovjet katonai hatóságok – törvénytelenül, a magyar jogrend semmibevételével – 1947. február 25-én tartóztatták le Kovács Bélát, a magyarországi kommunista hatalomátvétel útjában álló Független Kisgazdapárt élesen kommunistaellenes…
A világhálón közzétettek egy Kárpátalján, a Munkács – Rohatin útvonal técsői járási szakaszán készült videót, melyen egy férfi hősies módon ment meg egy gyereket.
A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány pályázatot hirdet az Erzsébet-program a kárpátaljai magyar gyermekekért pályázat keretében a programban részt vevő gyermekek részére:
Egy órával többet ülünk naponta, mint tíz évvel ezelőtt
A beregszászi magyar tannyelvű általános és középiskolák igazgatói, szervezői, valamint a polgármesteri hivatal küldöttei részére szerveztek konferenciát a Beregszászi Református Egyház képviselői február 22-én.
A gyógyító meggy Szeretjük befőttként, aszalva, lepényben és levesben, de még frissen is szívesen elfogyasztunk fél kilónyit ebből a bordó csonthéjas gyümölcsből.
Nem bírjuk emelni, mozgatni karunkat, lábunkat, sajog a hátsó felünk – bizonyára senkinek sem ismeretlen az érzés.
End of content
End of content