Az ülés az új dohányzás
Egy órával többet ülünk naponta, mint tíz évvel ezelőtt
Egy órával többet ülünk naponta, mint tíz évvel ezelőtt
A beregszászi magyar tannyelvű általános és középiskolák igazgatói, szervezői, valamint a polgármesteri hivatal küldöttei részére szerveztek konferenciát a Beregszászi Református Egyház képviselői február 22-én.
A gyógyító meggy Szeretjük befőttként, aszalva, lepényben és levesben, de még frissen is szívesen elfogyasztunk fél kilónyit ebből a bordó csonthéjas gyümölcsből.
Nem bírjuk emelni, mozgatni karunkat, lábunkat, sajog a hátsó felünk – bizonyára senkinek sem ismeretlen az érzés.
„Az Ér nagy, álmos, furcsa árok,/ Pocsolyás víz, sás, káka lakják./ De Kraszna, Szamos, Tisza, Duna/ Oceánig hordják a habját./
Ha csak pár napra is, de amikor teheti, rendszeresen hazalátogat családjával Bocskor Andrea európai parlamenti képviselőnk.
Görögkatolikus egyházunkban nagyböjt második vasárnapján Jézus gyógyításának történetét olvassák fel evangélium gyanánt.
Február közepén rendszerint teljes gőzzel folynak már a munkálatok az intenzív zöldségtermesztéssel foglalkozó gazdák hajtató létesítményeiben.
A Beregszászi Magyar Gimnázium adott otthont a kecskeméti Matematikában Tehetséges Gyermekekért (MATEGYE) Alapítvány szervezésében létrejött megyei szintű Zrínyi Ilona matematikaversenynek február 19-én.
Az országos élvonalbeli női kézilabda-bajnokságban a tabellát négy ponttal vezető Ungvári Kárpáti bebiztosíthatta volna elsőségét, ha mindkét hazai találkozóját megnyeri a címvédő Halicsanka Lviv ellen.
End of content
End of content