A rejtőzködő jeti
A Mount Everest első meghódításakor történt, 1953-ban…
A Mount Everest első meghódításakor történt, 1953-ban…
Iskolai étkeztetésre szánt 2,4 millió forintos pénzadományt nyújtott át és a kárpátaljai magyarság helyzetét elemző kihelyezett nemzetpolitikai szemináriumot tartott a Fidelitas szombaton a Beregszász melletti Makkosjánosiban.
A Latorca-parti város Győzelem parkjában – január 15. és 17. között – ponyvás sátrak helyett ízlésesen kialakított, fából készített kioszkok, bennük pedig termékeiket kiállító árusok, köztük a rendezvény főszereplői, a szőlészek-borászok várták a XXI. Munkácsi Borfesztivál vendégeit, akik nem is csalódtak, ha zamatos nedűkre és – a park éttermében, illetve több falatozóban – ízletes ételekre…
Ungváron már az idei télen is voltak áldozatai a hibásan működő gáztüzelésű fűtőberendezéseknek.
Bár testileg, szellemileg vagy testileg és szellemileg egyaránt fogyatékos embertársaink sajnos nem tudnak olyan életet élni, mint az egészségesek – ám ők is teljes értékű emberek, akik nagyfokú együttérzést és támogatást igényelnek a társadalom részéről.
Január 21-én látogatást tett Beregszászban Kovács Ádám Zoltán, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának nemzetközi együttműködésért felelős helyettes államtitkára.
Két hónap telt el, amióta új vezetés áll Csap város élén.
Immár második telét tölti itthon a beregszászi óvoda örökbefogadottja, Kelep Ábrahám, a fehér gólya.
Ahogyan az várható volt, az Ungvári Kárpáti női kézilabda-csapata számára nem jelentett különösebb gondot a portugál Colegio de Gaia kiejtése a Challenge-kupából.
Bezárás veszélye fenyegeti a kisebb hegyi iskolákat, amelyekben csak nagy nehézségek árán tudják biztosítani a minimális osztálylétszámot (5 tanulót).
End of content
End of content