„Alkotásaiból meríthetünk erőt” – Harangozó Miklós kiállítása Beregszászban
Harangozó Miklós születésének 80. évfordulója alkalmából szervezett jubileumi kiállítást a Beregszászi Római Katolikus Egyházközség december 19-én.
Harangozó Miklós születésének 80. évfordulója alkalmából szervezett jubileumi kiállítást a Beregszászi Római Katolikus Egyházközség december 19-én.
Az amerikai filmakadémia több mint hétezer tagja 341 film közül választhatja ki a márciusi gálán a legjobb film Oscar-díját elnyerő produkciót – közölte a Variety.com.
Az őszi-téli időszakban sokszor még ki sem heverjük az egyiket, máris egy újabb betegség miatt nyomjuk az ágyat, rossz a közérzetünk, az orrdugulás, orrfújás, köhögés miatt alig alszunk. A nátha megelőzéséhez és kezeléséhez adunk tanácsokat.
Elutasította a moszkvai választott bíróság a Siemens keresetét, amelyben a cég annak a 2015-ben megkötött üzletnek az érvénytelenné nyilvánítását kérte, amelynek alapján a hatályos uniós szankciók ellenére a Krím félszigetre szállították a német vállalat négy gázturbináját.
Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériuma szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára és Juhász Márton, a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) ügyvezető igazgatója tartós élelmiszerből álló adományt adott át a Rászorulók Szociális Központjában Beregszászban december 14-én.
Elkerülő pályára terelte át hétfőn az Oroszországi Vasutak társaság a déli irányba tartó vonatokat a Zsuravka-Millerovo útvonalon, az orosz szerelvények ezentúl nem veszik igénybe Ukrajna területén átvezető régi vasúti szakaszt.
Az ukrán és a délkelet-ukrajnai szakadár foglyok cseréjéről tárgyalt Bécsben az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) külügyminiszteri tanácskozásának alkalmából Szergej Lavrov orosz és Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter – jelentették pénteken az orosz lapok.
A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete Marosi Anita Hit és megmaradás című, kárpátaljai nagycsaládokról szóló interjúkötetét mutatta be december 7-én Beregszászban. A Kárpátalja.ma hírportál népszerű sorozatából készült kötetének megjelenését a Nemzetstratégiai Kutatóintézet támogatta.
Az észak-koreai külügyminisztérium szerda késő esti közlése szerint a háború már nem, csak a kezdete kérdéses.
A katolikus egyház december 6-án emlékezik meg Szent Miklós püspökről, az igaz hit védelmezőjéről és a szegények gyámolítójáról, aki évszázadokon keresztül az egyik legnépszerűbb szent volt. Hírnevét egyszerű, hétköznapi jó cselekedeteivel érdemelte ki.
End of content
End of content