Kárpátaljai gyerekek futnak együtt Kokóval
Az akció célja, hogy felhívják a figyelmet a határokon átívelő szolidaritás fontosságára.
Az akció célja, hogy felhívják a figyelmet a határokon átívelő szolidaritás fontosságára.
A bántalmazásnak és a kiközösítésnek nagyon sokféle formája lehet, és szinte minden gyereket érint kisebb-nagyobb mértékben.
Idén a vírushelyzet nem tette lehetővé a Bethlen-nap megvalósítását, így Kölcsey Ferenc Huszt című emléktáblájánál tartottak megemlékezést október 3-án.
A nap során felújított rendelőket adtak át Mezőváriban és Badalóban is.
Az intézményben 2 csoportban 36 gyermek tölti mindennapjait.
A kisbégányi óvodában jelenleg 25 gyermek nevelkedik.
Az érvénytelen személyigazolvánnyal rendelkezők nem szavazhatnak, nem köthetnek házasságot, nem állhatnak munkába stb.
Magyarország kormányának nemzetpolitikai alapvetése az, hogy minden magyar felelős minden magyarért.
A találkozón négyszemközti tárgyalásokat folytattak, majd kétoldali megállapodást írtak alá az ungvári repülőtér működéséről.
Kigyulladt egy lakóház a szolyvai járási Galambos községben szeptember 24-én – tudatta a zakarpattya.net. A lángok először a melléképületben csaptak fel, majd a tűz átterjedt az istállóra és a házra. Információk szerint az épület 58 éves tulajdonosa életét vesztette. A tűz kitörésének okát és a keletkezett károkat vizsgálják. Kárpátalja.ma
End of content
End of content