Lövöldözés volt egy texasi templomban
Két halálos áldozatot és egy sebesültet követelő lövöldözés volt vasárnap, helyi idő szerint délelőtt egy texasi templomban – jelentette az amerikai Fox televízió.
Két halálos áldozatot és egy sebesültet követelő lövöldözés volt vasárnap, helyi idő szerint délelőtt egy texasi templomban – jelentette az amerikai Fox televízió.
Az orosz elnök tudatosan hazudik a második világháború kitöréséről, az ebben az összefüggésben Lengyelországról tett kijelentésekkel Vlagyimir Putyin Moszkva jelenlegi problémáit akarja elfedni – írta vasárnap kiadott nyilatkozatában Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő.
Cinkék, cinegék, feketerigók, megosztom veletek e fél cipót, megosztom az én olyan-amilyen éneken-szerzett kenyerem.
Az idei 1,1 milliárd forintról jövőre kétmilliárd forintra nő a külhoni magyarság szülőföldön való boldogulásának elősegítését célzó, A magyar kultúráért és oktatásért elnevezésű pályázat keretösszege – jelentette be a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.
Az erdélyi fejedelmek között II. Rákóczi Györgyöt (1621-1660) nevezhetjük a törökkel vívott harcai és a sikertelen lengyelországi hadjárata miatt hadakozónak. Már gyerekkorától uralkodásra készíttették fel.
Szép Tündérország támad föl szívemben Ilyenkor decemberben.
Két hét múlva egy újabb évtized kezdetébe lépünk, és az elmúlt időszakot joggal lehet a digitális forradalom időszakának nevezni. A negyedik ipari forradalom – a digitalizáció, a mesterséges intelligencia és a robotok megváltoztatják a gazdasági ágak szerkezetét, a cégek szervezését és irányítását is.
Az ENSZ Közgyűlése határozatot hozott szerdán az emberi jogok védelméről az Oroszország által Ukrajnától 2014-ben elcsatolt Krím félszigeten és Szevasztopolban – közölte a Twitteren az ukrán küldöttség.
Az új amerikai szankciók nem fogják megakadályozni az Északi Áramlat 2 földgázvezeték megépítését – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak szerdán Moszkvában.
Karikázó, verbunk, dus, legényes, lippentő, hogy csak néhány példát említsünk azokból a velünk élő, régmúltból hozott kifejezésekből, amelyek évről évre megelevenednek a Fölszállott a páva színpadán. A népzenei és néptáncos tehetségkutatóba érkező gyerekek számára ezek a régiesnek ható szavak a mindennapok természetes elemei, hiszen ők, miközben őrzik, élik is a hagyományt.
End of content
End of content