József Attila: Altató
Lehunyja kék szemét az ég, lehunyja sok szemét a ház,
Lehunyja kék szemét az ég, lehunyja sok szemét a ház,
Volodimir Zelenszkij, Ukrajna elnöke a Nagyszőlősi Járási Állami Adminisztráció élére Vaszil Kist nevezte ki, akit december 10-én iktatnak be tisztségébe.
A döntés érinti a 2020-as olimpiát és a 2022-es labdarúgó világbajnokságot is.
Az Európai Unió (EU) külügyi szolgálata (EEAS) kedden kiadott nyilatkozatában fontos lépéseknek nevezte a normandiai négyek – Ukrajna, Oroszország, Németország és Franciaország – megújított kötelezettségvállalását és kedden elfogadott intézkedéseit , amelyek gyors végrehajtása véleménye szerint elengedhetetlen a kelet-ukrajnai konfliktus megoldásához annak érdekében, hogy a területen lakók élete pozitív fordulatot vegyen.
A rendőrség az ungvári járási Nagydobronyban megállított egy VAZ–2105 típusú személygépkocsit, mely szabálytalanul közlekedett az úttesten – tudatta a mukachevo.net december 10-én.
Új fejlesztési program kialakításába kezdett a Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálat. A program a Health4all! Kapacitásépítés az egészségügyi ellátórendszerben a speciális igényű gyermekek számára címet viseli, célja pedig egy olyan egészségügyi ellátórendszer létrehozása, ahol kiemelt figyelmet kap a korai gyermekkori fejlesztés.
Négy hónap múlva újabb csúcstalálkozót tartanak a kelet-ukrajnai helyzet rendezéséről a „normandiai négyek”, azaz Ukrajna, Oroszország, Németország és Franciaország – jelentette be hétfő este Emmanuel Macron francia elnök a négy ország vezetőjének Párizsban megrendezett megbeszélése után.
Az ENSZ Közgyűlése határozatban elítélte hétfőn Oroszországot a Krím és Szevasztopol annektálásáért, és felszólította, hogy „azonnal” vonja ki onnan katonai erőit.
Az Egyesült Államok az elmúlt 25 év legnagyobb hadgyakorlatára készül Európában – jelentette be washingtoni sajtókonferenciáján Christopher Cavoli altábornagy, az Egyesült Államok Európában állomásozó szárazföldi haderejének parancsnoka.
A kelet-ukrajnai fegyveres konfliktus rendezésére összehívott párizsi csúcsértekezlet keretében megállapodás született egy újabb, „mindenkit mindenkire” elv alapján történő fogolycsere tető alá hozásáról december 31-ig – jelentette be Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hétfő éjjel Párizsban, a találkozó végeztével tartott sajtótájékoztatóján.
End of content
End of content