Szakértő: az EU jogállamiság-politikája bizonytalan alapokon nyugszik
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Európa Stratégia Kutatóintézetének szakértője szerint az Európai Unió (EU) jogállamiság-politikájának rendkívül bizonytalan a jogi alapja.
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Európa Stratégia Kutatóintézetének szakértője szerint az Európai Unió (EU) jogállamiság-politikájának rendkívül bizonytalan a jogi alapja.
Verekedésig fajuló incidens zavarta meg Petro Porosenko volt ukrán elnök távozását csütörtökön Kijevben az ukrán Állami Nyomozó Iroda (DBR) épületéből, ahol többszöri halasztás után végre megjelent a nyomozók idézésére.
Az idén július 29-ére esik a túlfogyasztás világnapja, tehát a Föld lakossága alig nyolc hónap alatt felhasználta a bolygó éves erőforrásait.
Feltartóztatta és átkutatta a Neyma orosz tartályhajót az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) és a katonai ügyészség, arra hivatkozva, hogy a novemberi tengeri incidens idején akadályozta az ukrán hadihajók áthaladását a Kercsi-szoroson – közölte az SZBU sajtószolgálata.
Kapás Boglárka aranyérmet nyert 200 méter pillangón, míg Szilágyi Liliána hatodik lett a kvangdzsui világbajnokság úszóversenyeinek ötödik napján, csütörtökön.
Cigarettakereső kutya segítségével találták meg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai azt a közel 11 millió forint értékű csempészcigaretetát, amit egy ukrán mikrobusz átalakított utánfutójában próbáltak meg behozni Beregsuránynál.
Magyarország kormánya 2010 óta számos, családokat támogató intézkedést hozott. Ennek értelmében egyre többen vállalnak gyermeket, csökkent a válások száma, és nőtt a házasságkötések aránya, így jelentős növekedésnek indult a nemzet reprodukálásának mértéke. A cél, hogy a külhoni magyar családokra is kiterjesszék a családvédelmi intézkedések egy részét.
A Kárpát-medence magyar felsőoktatási intézményeinek vezetői gyűltek össze Tusványoson megvitatni a diák- és oktatómobilitási programokat, melyekben részt vehetnek a felsőoktatásban a tanulók és oktatóik egyaránt.
A magyar bajnok Ferencváros hazai pályán 3-1-re legyőzte a máltai Vallettát a Bajnokok Ligája-selejtező második körének első mérkőzésén, szerdán.
Karunk számos ok miatt zsibbadhat, fájhat: leggyakrabban a nyaki gerinc problémái okozzák ezt a tipikus tünetet. A szakember azonban arra figyelmeztet, hogy szívproblémák is állhatnak a panasz hátterében.
End of content
End of content