Egy kiskanál fahéjjal a cukorbetegség ellen
Ha egy kanálnyi fahéjat szórunk a reggelinkre, azzal a kellemes íz mellett drámai mértékben csökkenthetjük vércukorszintünket, ezáltal pedig a cukorbetegség kockázatát is.
Ha egy kanálnyi fahéjat szórunk a reggelinkre, azzal a kellemes íz mellett drámai mértékben csökkenthetjük vércukorszintünket, ezáltal pedig a cukorbetegség kockázatát is.
Erős anyaország nélkül a határon túli magyarság támogatása is több mint bizonytalan lenne – emelte ki Semjén Zsolt nemzetpolitikáért, egyházügyekért és nemzetiségekért felelős miniszterelnök-helyettes az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága előtt hétfőn.
Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a „normandiai négyek” hétfő délutáni párizsi csúcstalálkozóját követően tárgyal külön is egymással, az egyeztetés hossza a két vezetőtől függ – jelentette ki Jurij Usakov, az orosz államfő külpolitikai tanácsadója újságíróknak Moszkvában.
A Közös advent második vasárnapján a gyertyagyújtási rendezvényt a Beregszászi Városháza szervezte meg a város főterén december 8-án.
Idén decemberben százötven Ausztráliában és Dél-Amerikában élő magyar fiatal érkezik Magyarországra az adventi időszakra a Rákóczi Szövetség diaszpóraprogramjának keretében – közölte a szövetség elnöke hétfőn az M1 aktuális csatorna és a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című közös műsorblokkjában.
A magyar férfi 4×50 méteres vegyesváltó ezüstérmet nyert vasárnap az úszók glasgow-i rövidpályás Európa-bajnokságának zárószámában.
A tél rajzolt. Száz fehér-fekete vázlatán a bokrok szerkezete s a nagy fák sok törékeny ág-boga
Amiként kezdtem, végig az maradtam. Ahogyan kezdtem, mindvégig azt csinálom.
A cukorbetegség, avagy diabétesz kezelhető, de nem gyógyítható betegség. Rengeteg szövődménnyel járhat, amelyek a szervezet egészét érintő, esetenként súlyos és visszafordíthatatlan állapotok. Ezek megelőzéséhez kiemelten fontos a diabétesz korai felismerése és a gyógyszeres kezelés mellett az életmódra vonatkozó tanácsok szigorú betartása.
A kijevi Pecserszk kerületi bíróság engedélyezte, hogy az ukrán Állami Nyomozó Iroda (DBR) munkatársai hozzáférjenek Petro Prosenko volt elnök szolgálati és diplomata útleveleihez – közölte kedden az Ukrajinszka Pravda hírportál, a bíróság által nyilvánosságra hozott döntésre hivatkozva.
End of content
End of content