Vasárnap adják át a felújított técsői református templomot
Átadják a magyar kormány támogatásával felújított, 13. századi eredetű técsői református templomot vasárnap Kárpátalján – közölte az MTI-vel a Teleki László Alapítvány.
Átadják a magyar kormány támogatásával felújított, 13. századi eredetű técsői református templomot vasárnap Kárpátalján – közölte az MTI-vel a Teleki László Alapítvány.
Már csak Oroszország válaszára várnak ahhoz, hogy megtarthassák a Donyec-medencei válság rendezésére létrehozott normandiai négyek csúcstalálkozóját, amelyet Ukrajna, Franciaország és Németország még idén szeretne tető alá hozni – mondta el Vadim Prisztajko ukrán külügyminiszter csütörtökön a BBC Ukrajinának adott interjújában, s állítását megismételte az osztrák külügyi tárca vezetőjével, Alexander Schallenberggel közös kijevi sajtótájékoztatóján is.
Legalább 12 ember halálát okozó buszbaleset történt szerdán a szlovákiai Nyitragerencsér közelében, a sérültek száma 17 – jelentette hivatalos közlésekre hivatkozva a szlovák média november 13-án.
Ha Márton napján lúd a jégen áll, karácsonykor sárban botorkál – tartja a mondás.
Segédpüspököt kapott a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye november 11-én.
Az ukrán fél végrehajtotta a csapatszétválasztás első szakaszát a Donyeck megyei Bohdanyivka és Petrivszke települések között – közölte Andrij Ahejev, az ukrán Egyesített Erők Parancsnoksága sajtóközpontjának vezetője az UNIAN ukrán hírügynökséggel.
Nem lenne túl hasznos pusztán önmaga kedvéért, megfelelő előkészítés nélkül találkozót tető alá hozni Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök között – jelentette ki kedden Moszkvában a Kreml szóvivője.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai mintegy 29 gramm kannabiszt találtak egy utasnál.
A Kárpátalja Megyei Tanács elfogadta a Kaszonyi kistérség létrehozását, melynek értelmében Kaszony, Zápszony, Rafajnaújfalu, Som, Kastanovo (Somi tanya), Papi, Hetyen, Kispapi a továbbiakban egy hromadát alkot.
A fenti mondat volt a mottója a Kárpátaljai Magyar Könyvtárosok Egyesületének (KMKE) 25. évfordulóját méltató konferenciának, melyet november 11-én tartottak a makkosjánosi Helikon Hotelben.
End of content
End of content