Budapesten indít futballakadémiát az FC Barcelona
A katalán klubtól érkező érkező szakmai igazgató irányítása mellett, csak olyan edzők dolgoznak majd a klubnál, akik elsajátították a katalán utánpótlás-képzés edzésmódszereit.
A katalán klubtól érkező érkező szakmai igazgató irányítása mellett, csak olyan edzők dolgoznak majd a klubnál, akik elsajátították a katalán utánpótlás-képzés edzésmódszereit.
A kampánystábok közi egyeztetések nyomán az már biztos, hogy pénteken helyi idő szerint este hét órai kezdettel rendezik meg a kijevi Olimpiai Stadionban Volodimir Zelenszkij humorista és Petro Porosenko hivatalban lévő államfő közötti elnökjelölti vitát. Az azonban még kérdéses, hogy utána a köztévében folytatják-e egymással a szócsatát, vagy csak Porosenko jelenik meg egyedül a stúdióban.
A menta nem csak limonádé és mojito ízesítésére jó. Érdemes közelebbről megismerkedni vele, mert nagyon egészséges, és sokoldalúan felhasználható.
Hivatalosan is átadták a II. Rákóczi Ferenc Kárpátalja Magyar Főiskola (II. RFKMF) borát az intézmény átriumában április 18-án.
Oroszország június elsejétől leállítja és külön engedélyhez köti a szén, a kőolaj, az olajipari termékek és származékok, illetve a földgáz exportját Ukrajnába, válaszul az ellene Kijev által bevezetett legújabb szankciókra – jelentette be Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök Gorkiban, a csütörtöki kormányülésen.
Nemzetközi tudományos konferenciát szerveztek Németországban április 15-16-án. Az eseménynek a 17. század elején alapított Justus-Liebig Universität nevű egyetem adott otthont.
A New York-i Szent Patrick katedrálisnál szerda este őrizetbe vettek egy férfit, aki két benzines palackkal akart bejutni a templomba – tette közzé a New York-i érsekség.
A szél suhogva borzong az olajfa-lombokon. A kanyargós úton, által az erdőn tömöttsorú fáklyások jönnek.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hivatalában fogadta Viktor Zubkovot, a Gazprom igazgatótanácsának elnökét, Oroszország volt miniszterelnökét – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) szerda este az MTI-vel.
A Hagyományok Háza és a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ Fölszállott a páva rendezvénysorozatot szervez. Legnagyobb részt a műsor hatodik évadából, vagyis a Döntők Döntőjéből ismert szereplők májusban Hargita megye több településén lépnek fel.
End of content
End of content