Juhász Gyula: Verecke táján
Bízó hadi néppel Itt tanyázott Árpád. Nagy hegyeknek ormán Titkait kitárta Előttük a Kárpát.
Bízó hadi néppel Itt tanyázott Árpád. Nagy hegyeknek ormán Titkait kitárta Előttük a Kárpát.
A kikiáltási ár többszöröséért, 21 és fél millió forintért kelt el Fekete István: Tüskevár című regényének eredeti, tintával írt kézirata a Múzeum Antikvárium 33. árverésén pénteken Budapesten.
Petro Porosenko ukrán és Andrej Kiska szlovák elnök megállapodott az ungvári nemzetközi repülőtér megnyitásáról – jelentette november 23-án a Zakarpattya Online az RBK–Ukrajina nyomán.
A kaszonyi végzős diákokra november 23-án tűzték fel a zöld szalagokat, melyek az iskolaévek végét és az érettségi vizsgákra való felkészülést jelzik.
A Nagyberegi Középiskola és az Eötvös Loránd Tudományegyetem – Márton Áron Szakkollégium kreatív irodalmi versenyt hirdet kárpátaljai magyar tannyelvű középiskolák számára.
Xavi Hernández bejelentette, hogy utolsó idényét tölti a pályán. A 38 éves Barcelona legenda a katari Al-Szaddban tervezi szögre akasztani a stoplist.
November 23-án mutatták be Munkácson a Járási Állami Adminisztráció (RDA) új vezetőjét. A hivatalos rendezvényen Hennagyij Moszkal, Kárpátalja kormányzója, a Kárpátaljai Megyei Állami Adminisztráció (ODA) vezetője is részt vett.
Potápi Árpád János államtitkár szerint véget ért a száz év magány a Kárpát-medencében. A nemzetpolitikáért felelős államtitkár a Csíki Székely Múzeumban beszélt erről péntek este a Kratochvill Károly és a Székely Hadosztály című kiállítás megnyitóján.
A kijevi vezetésnek nincs köze a Mirotvorec (Béketeremtő) nevű ukrán szervezet portáljához – hangsúlyozta Ukrajna berlini nagykövete az ukrán-magyar kettős állampolgárságú kárpátaljaiakat is listázó weboldalról azzal kapcsolatban, hogy Gerhard Schröder volt német kancellár neve is felkerült a portál Csisztiliscse (Tisztítótűz) nevű nyilvános adatbázisába.
Súlyos betegségben szenvedő fiatal nő speciális kezelésének ügyében fordult segítségért Katona Viktória, nagydobronyi lelkész Magyarország Ungvári Főkonzulátusához.
End of content
End of content