Nem tárgyaltak Porosenkóval az ukrán ortodox egyház Moszkvához hű püspökei
Meghiúsult Petro Porosenko ukrán elnök keddre tervezett találkozója a moszkvai patriarchátushoz hű ukrán ortodox egyház püspökeivel.
Meghiúsult Petro Porosenko ukrán elnök keddre tervezett találkozója a moszkvai patriarchátushoz hű ukrán ortodox egyház püspökeivel.
Az Európai Parlament állásfoglalást szavazott meg kedden, európai uniós szinten érvényes, közös szabályokat sürgetve a nemzeti kisebbségek jogainak biztosítása és tiszteletben tartása céljából.
Ukrán rendőrök rajtaütéssel szabadítottak ki 94, mezőgazdasági rabszolgamunkára kényszerített embert egy bűnbanda fogságából a dél-ukrajnai Odessza megyében – hozta nyilvánosságra kedden az országos rendőrség sajtószolgálata.
A szerb ortodox egyház nem ismeri el az ukrán ortodox egyház önállóságát, azaz autokefáliáját – közölte értesülését a Blic című belgrádi napilap kedden.
A terrorfenyegetettség továbbra is magas Európában, az Iszlám Állam tagjai az illegális bevándorlókkal együtt érkezhettek több országba is. A párizsi terrortámadásban egyszerre három helyen történtek az események, a merényletsorozatban összesen 130 ember vesztette életét.
A hagyományokhoz híven a Nyíregyházi Állatpark idén is megrendezi a 100 Ft-os napot. A park hatodik éve ajánlja fel a látogatóknak, hogy jelképes összegért tekinthetik meg a világszerte híres állatgyűjteményt.
A várt eredményt hozták a Donyec-medence szakadár területein vasárnap megrendezett választások: a szakadár Donyecki Népköztársaságban Denisz Pusilin ideiglenes elnök megszilárdította helyzetét hivatalában, megszerezve a voksok 60,85 százalékát, a Luhanszki Népköztársaságban pedig hivatali partnere, a szintén ideiglenesen elnöklő Leonyid Paszicsnyik nyert 68,3 százalékkal – közölte hétfőn az UNIAN ukrán hírügynökség a helyi „választási bizottságok” vezetőire hivatkozva.
Magyarország nem jelent veszélyt Ukrajna területi integritására Kárpátalján – jelentette ki Hennagyij Moszkal, Kárpátalja kormányzója újságírói kérdésre válaszolva a Regionális Fejlesztési Tanács ülése előtt Kijevben hétfőn.
Rajzpályázat 5–12 éves, diaszpórában és szórványban élő magyar gyermekek számára.
A világkereskedelemben háború látszik kirajzolódni, ezért Európának az lenne az egyértelmű gazdasági érdeke, ha újra tudná építeni az eurázsiai, vagyis alapvetően az Oroszországgal való gazdasági együttműködését – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek hétfőn telefonon Dubajból, ahol a Világgazdasági Fórum (WEF) Globális Jövő Tanácsa idei éves ülésén vett részt.
End of content
End of content