„Váljék testi-lelki gyarapodásukra és üdvösségükre”
Hatodik alkalommal áldották meg és osztották szét az új búzából készült Kárpát-medence testvérkenyerét Szent István napján Beregszászban.
Hatodik alkalommal áldották meg és osztották szét az új búzából készült Kárpát-medence testvérkenyerét Szent István napján Beregszászban.
Kiss Ferencnek Mint akit kuvik hangja hív, mint akit bolygófény vezet, a gyötrelmek aknamezején
Hét százalékkal emelkedett a globális erdőterület a Földön 35 év alatt – derült ki a Nature című tudományos lapban közölt friss tanulmányból. A mérések szerint több mint kétmillió négyzetkilométerrel nőtt a faállománya.
Andrij Bratascsuk nyerte a Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny harmadik szakaszát pénteken, amelyen Manuel Belletti megtartotta a sárga trikót.
Ahogy arról korábban a kárpátalja.ma is hírt adott, július 15-én leégett az egyik nagydobronyi romatelep imaháza és óvodája.
Felújítják a perecsenyi zsidó temetőt – adta hírül a Sirius tévécsatorna. A turisztikai szakértők véleménye szerint a restaurált temető a vallási turizmus egyik kárpátaljai gyöngyszeme lehetne.
A USS Abner Read amerikai romboló roncsait szonáros és videós vizsgálat nyomán találták meg az alaszkai Aleutian-szigeteknél. A hajó 1943. augusztus 18-án súlyosan megsérült a Bering-tengeren, a Kiska-sziget közelében. Feltételezések szerint egy japán aknára futhatott.
Harmadik országok részéről érkező fenyegetések figyelembevételével tárgyal majd a közös projektek megvalósításáról Vlagyimir Putyin orosz elnök és Angela Merkel német kancellár – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak pénteken Moszkvában.
Egy-egy dolgos, kimerítő nap után teljesen természetes, hogy elfáradunk, ha azonban a panasz napi rendszerességgel jelentkezik, érdemes lehet utánajárni a kiváltó okoknak. Előfordulhat ugyanis, hogy a kimerültség valamilyen betegség tüneteként lép fel.
Lezuhant helikopterével és meghalt egy tűzoltó pilóta, aki Ausztrália keleti partján tomboló bozóttüzek oltásában vett részt – közölte pénteken a helyi rendőrség.
End of content
End of content