Egyre gyakoribbak a bozóttüzek
Annak ellenére, hogy még csak február van, az utóbbi időben megszaporodott a bozóttüzek száma. Az év elejétől már tizenkét esetben hívták a tűzoltókat „tavaszi tüzekhez”.
Annak ellenére, hogy még csak február van, az utóbbi időben megszaporodott a bozóttüzek száma. Az év elejétől már tizenkét esetben hívták a tűzoltókat „tavaszi tüzekhez”.
Ahogy a havas versenyeken, úgy ezúttal a záróünnepségre sem teltek meg a lelátók. Az ötszögletű Phjongcshangi Olimpiai Stadion egyik oldala azért maradt üresen, hogy azt majd a bevonuló sportolók foglalják el, de egy másik oldalon is számos üres széksor volt.
Nem mindennapi szépséget örökítettek meg az Ungvári járásban. Egy helyi fotósnak sikerült lencsevégre kapnia egy nálunk ritka madarat, egy északi őszapót.
Kosztyantin Bocsarov, művésznevén Mélovin nyerte az Eurovíziós Dalfesztivál ukrajnai döntőjét angol nyelvű Under The Ladder (A létra alatt) című számával, így idén ő képviselheti hazáját a nemzetközi dalversenyen, Portugáliában.
most már látlak. nem úgy, mint zsákmányra leső vadat, olvadó gleccser
Áradások pusztítanak az Egyesült Államok középkeleti részén, számolt be róla az M1 Híradó.
Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát 1947-ben ezen a napon a megszálló szovjet hatóságok jogellenesen letartóztatták, majd a Szovjetunióba hurcolták, melynek emlékére a Magyar Országgyűlés 2000. június 13-ai határozatával február 25-ét a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapjává nyilvánította.
Konzulnak lenni és megfelelően képviselni az állampolgárok érdekeit nem egyszerű feladat. Az öltönyös/kiskosztümös szakma a legtöbb ember számára vonzó. A következő riportban ismerjük meg dr. Loppert Balázst, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának konzulját!
Súlyos következményei lehetnek a jódhiánynak. Mit tehetünk a baj elkerüléséért? A jód a pajzsmirigyhormonok alkotórésze, azok képződéséhez szükség van erre a nyomelemre. Mivel pedig a pajzsmirigy a legtöbb anyagcsere-folyamatban szerepet játszik, egyáltalán nem mindegy, hogyan alakul a hormonszintünk.
Pápai Joci, A Dal tavalyi győztese, a Magna Cum Laude és Ferenczi György is fellép szombat este A Dal 2018 színpadán.
End of content
End of content