Több mint egy év óta először érkezett Kárpátaljára állami forrásból oltóanyag kanyaró ellen
65 ezer adag kanyaró elleni oltóanyag hiányzik Kárpátalján.
65 ezer adag kanyaró elleni oltóanyag hiányzik Kárpátalján.
Én azt hittem, enyém a tenger, amelynek mélyén a gyöngy terem. Én önpusztító gyötrelemmel e kincset vágytam szüntelen.
Egy évvel meghosszabbította hétfőn az Európai Unió az ukrán állami javak hűtlen kezelése miatt korábban többek között Viktor Janukovics korábbi elnök ellen elrendelt szankciókat.
Rebbenő szemmel ülök a fényben, rózsafa ugrik át a sövényen,
Tizenhárom jelölésből négyet váltott díjra A víz érintése a 90. Oscar-gálán helyi idő szerint vasárnap Los Angelesben. Guillermo del Toro fantasy filmje megkapta a legjobb filmnek és a legjobb rendezőnek járó elismerést is. A legjobb idegen nyelvű alkotások mezőnyében, amelyben Enyedi Ildikó Testről és lélekről című műve is szerepelt, chilei győzelem született az Una Mujer…
Magyarország számára nemzeti ügy a Kárpát-medencei gazdasági tér létrehozása, ezt szolgálja az a mintegy 100 milliárd forint, amit a kormány fordít a külhoni magyar gazdaság fejlesztésére – mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter csütörtökön a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
Az ellenség által felderíthetetlen és elfoghatatlan, manőverező orosz nukleáris fegyverek kifejlesztéséről számolt be csütörtökön Vlagyimir Putyin orosz elnök.
Szerdán lezárult az Oscar-szavazás: a mintegy nyolcezer tagú amerikai filmakadémia szavazásra jogosult tagjai postán vagy online küldhették el szavazatukat, amelyek összesítéséből magyar idő szerint hétfőn hajnalban derül ki, hogy kik és mely produkciók kapják a rangos hollywoodi filmdíjat a 90. Oscar-díjátadó gálaesten.
Nagyon fontos, hogy mit eszünk influenzajárvány idején, de lényeges a bőséges folyadékfogyasztás is.
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola ECL Nyelvvizsgaközpontjában idén áprilisban is van lehetőség angol, német, orosz nyelvekből nyelvvizsgát tenni, melyekre a jelentkezési határidő: március 19. (hétfő).
End of content
End of content