Északi őszapót fotóztak az Ungvári járásban
Nem mindennapi szépséget örökítettek meg az Ungvári járásban. Egy helyi fotósnak sikerült lencsevégre kapnia egy nálunk ritka madarat, egy északi őszapót.
Nem mindennapi szépséget örökítettek meg az Ungvári járásban. Egy helyi fotósnak sikerült lencsevégre kapnia egy nálunk ritka madarat, egy északi őszapót.
Kosztyantin Bocsarov, művésznevén Mélovin nyerte az Eurovíziós Dalfesztivál ukrajnai döntőjét angol nyelvű Under The Ladder (A létra alatt) című számával, így idén ő képviselheti hazáját a nemzetközi dalversenyen, Portugáliában.
most már látlak. nem úgy, mint zsákmányra leső vadat, olvadó gleccser
Áradások pusztítanak az Egyesült Államok középkeleti részén, számolt be róla az M1 Híradó.
Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát 1947-ben ezen a napon a megszálló szovjet hatóságok jogellenesen letartóztatták, majd a Szovjetunióba hurcolták, melynek emlékére a Magyar Országgyűlés 2000. június 13-ai határozatával február 25-ét a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapjává nyilvánította.
Konzulnak lenni és megfelelően képviselni az állampolgárok érdekeit nem egyszerű feladat. Az öltönyös/kiskosztümös szakma a legtöbb ember számára vonzó. A következő riportban ismerjük meg dr. Loppert Balázst, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának konzulját!
Súlyos következményei lehetnek a jódhiánynak. Mit tehetünk a baj elkerüléséért? A jód a pajzsmirigyhormonok alkotórésze, azok képződéséhez szükség van erre a nyomelemre. Mivel pedig a pajzsmirigy a legtöbb anyagcsere-folyamatban szerepet játszik, egyáltalán nem mindegy, hogyan alakul a hormonszintünk.
Pápai Joci, A Dal tavalyi győztese, a Magna Cum Laude és Ferenczi György is fellép szombat este A Dal 2018 színpadán.
Az Ószövetség leghosszabb könyvét jegyző próféta, Ézsaiás pecsétje kerülhetett elő egy régészeti feltárás során Izraelben. A hiányos és törött aranypecsétet Jeruzsálem jelenlegi, középkorban létrejött óvárosának falain kívül, a Dávid városának is nevezett ősi település irányában találták meg.
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) választmánya szombati beregszászi ülésén nyilatkozatot fogadott el, amelyben felháborítónak nevezi és elítéli a magyarországi ellenzéki pártok által indított „gyűlöletkampányt, melynek kereszttüzébe a határon túli magyarok kerültek”.
End of content
End of content