Több mint 100 ezer adag vakcinát kapott Ukrajna
A kombinált oltás ingyenesen vehető igénybe Ukrajnában.
A kombinált oltás ingyenesen vehető igénybe Ukrajnában.
A versenyt nemrég rendezték meg Szerbia fővárosában, Belgrádban.
Sikerült megállapodnia egy zsitomiri nővel, aki hajlandó lett volna eladni egyéves kisfiát.
35 éves volt.
Az ukrán elnök június 2-án rendelte el az összes ukrajnai óvóhely ellenőrzését.
19 településen teljesen, 9 községben pedig részben megszűnt az áramszolgáltatás.
Az utcán támadtak meg egy 40 éves ungvári lakost.
A lángok egy 88 éves, mozgássérült nő lakásában csaptak fel.
A DSZNSZ munkatársai 24 embert mentettek ki a romok alól.
Némiképp mérséklődik a hőség, viszont több helyen kell esőre, zivatarra számítani.
End of content
End of content