Author: Nagy Nikolett

Egymillió növény- és állatfaj áll a kihalás szélén – környezetvédelmi világnap 2020

Egymillió növény- és állatfaj áll a kihalás szélén – környezetvédelmi világnap 2020

Az első környezetvédelmi programok az ENSZ „Ember és bioszféra” címet viselő világkonferenciáján fogalmazódtak meg, amelyet 1972. június 5-től 16-ig tartottak Stockholmban. A világszervezet közgyűlése ekkor határozta el, hogy Nemzetközi Környezetvédelmi Világnappá nyilvánítja a tanácskozás kezdőnapját, június 5-ét.

Kiosztották az Ady Endre-ösztöndíjakat

Kiosztották az Ady Endre-ösztöndíjakat

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Nemzeti Tehetség Program támogatásával meghirdetett Ady Endre-ösztöndíjpályázat célja pénzügyi segítségnyújtás a kiemelkedően tehetséges 6–11. osztályos, szociálisan hátrányos helyzetű, határon túli magyar tanulók számára. A pályázatot a kárpátaljai magyar nyelvű oktatásban résztvevő, magyar nemzetiségű, közép- vagy általános iskolákban tanuló gyerekek adhatták be. A pályázaton elnyerhető támogatás összege 100.000 Ft/fő a…

Románia nemzeti ünneppé nyilvánította június 4-ét

Románia nemzeti ünneppé nyilvánította június 4-ét

A századik évforduló alkalmából Románia nemzeti ünneppé nyilvánította június 4-ét. Ennek értelmében a történelmi eseményeket népszerűsítő rendezvényeket szerveztek, és országszerte ki kellett tűzni a román zászlót. Elemzők szerint Románia lépése olyan nemzetpolitikai sértésnek tekinthető az ott élő magyarokkal szemben, ami nehezen kezelhető mindkét fél számára.

End of content

End of content