Author: Nagy Nikolett

  • Elnökválasztást tartanak Lengyelországban

    A tizenegy induló jelölt közül a hivatalban lévő államfő, Andrzej Duda és a fő ellenzéki párt, a Polgári Platform (PO) vezette Polgári Koalíció jelöltje, Rafal Trzaskowski varsói főpolgármester a fő esélyesek. Várhatóan sem Rafal Trzaskowski, sem pedig a hivatalban lévő államfő, Andrzej Duda nem szerzi meg az összes leadott voks ötven százalékát, így júliusban második…

  • Szent László-búcsú és emléktábla-avatás Nagybakoson

    Kárpátalja egyetlen Szent Lászlóról nevezett templomában tartottak búcsút június 27-én.  Az ünnepre szép számmal érkeztek hívek, hogy együtt emlékezzenek meg a lovagkirályról, és hálát adjanak példaértékű hitéért, mennyei közbenjárásáért.  Az egybegyűlteket Jaczkó József a község római katolikus lelkésze köszöntötte. Szentbeszédében hangsúlyozta azt, hogy az embereknek mindig is szüksége volt olyan szentéletű egyénekre, akik elől járnak,…

  • Koronavírus: Több mint 6 milliárd euró gyűlt össze oltóanyagra az EB szervezte adományozói konferencián

    Az Európai Bizottság (EB) közreműködésével szervezett online adományozói konferencián 6,16 milliárd euró gyűlt össze a koronavírus elleni oltóanyagra szombaton.     A világszintű eseményt, amelynek az volt a célja, hogy finanszírozási alapot teremtsen a koronavírussal összefüggő gyógyszer- és vakcinakutatásokra, a brüsszeli testület a Global Citizen jótékonysági mozgalommal együtt kezdeményezte.    A bizottság 4,9 milliárd eurós felajánlását a rendezvény fővédnökeként…

  • Trianoni emléktúra az ezeréves határon

    A száz évvel ezelőtt aláírt trianoni békeszerződés alapjaiban változtatta meg a Kárpát-medence, azon belül az egész magyar nemzet sorsát. A gyásznap évfordulójáról minden magyar megemlékezik, bárhol is éljen a világon: rendezvényekkel, élő műsorokkal, harangszóval, közös tűzgyújtással hívják fel a figyelmet a nemzeti összetartozásra.

  • Egymillió növény- és állatfaj áll a kihalás szélén – környezetvédelmi világnap 2020

    Az első környezetvédelmi programok az ENSZ „Ember és bioszféra” címet viselő világkonferenciáján fogalmazódtak meg, amelyet 1972. június 5-től 16-ig tartottak Stockholmban. A világszervezet közgyűlése ekkor határozta el, hogy Nemzetközi Környezetvédelmi Világnappá nyilvánítja a tanácskozás kezdőnapját, június 5-ét.

  • Kiosztották az Ady Endre-ösztöndíjakat

    Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Nemzeti Tehetség Program támogatásával meghirdetett Ady Endre-ösztöndíjpályázat célja pénzügyi segítségnyújtás a kiemelkedően tehetséges 6–11. osztályos, szociálisan hátrányos helyzetű, határon túli magyar tanulók számára. A pályázatot a kárpátaljai magyar nyelvű oktatásban résztvevő, magyar nemzetiségű, közép- vagy általános iskolákban tanuló gyerekek adhatták be. A pályázaton elnyerhető támogatás összege 100.000 Ft/fő a…

End of content

End of content