A szoptatás csökkenti a petefészekrák kockázatát
A legalább 12 hónapon át szoptató nők esetében jelentősen alacsonyabb a petefészekrák kialakulásának kockázata – derült ki egy új tanulmányból.
A legalább 12 hónapon át szoptató nők esetében jelentősen alacsonyabb a petefészekrák kialakulásának kockázata – derült ki egy új tanulmányból.
A korábbiakhoz képest jelentősen változhat az ökölvívók olimpiai selejtezős rendszere, a 2016-os riói játékokat megelőző világbajnokságról ugyanis már csak a győztesek szereznének indulási jogot a nemzetközi szövetség (AIBA) illetékes bizottságának javaslata alapján.
Az ösztöndíjat 2002-ben indították azzal a céllal, hogy segítsék az ukrajnai fiatalok szociális helyzetét és önmegvalósítását, művészi és szellemi képességeik fejlesztését, gyakorlati és elméleti kutatási eredményeik hasznosítását, ami nélkülözhetetlen az ország szociális és gazdasági fejlődéséhez.
Kisebb az infarktus kockázata a házasságban élő férfiaknál és nőknél, mint a pár nélkül élőknél.
A hallás világába vezeti be látogatóit az Audioversum, Innsbruck új múzeuma.
A hétvégén csapadékos idő várható, ismét többfelé havazhat, a hőmérséklet is visszaesik.
Január 25-től Vitalij Mescserjakov tölti be a Kárpátaljai Megyei Állami Televízió- és Rádiótársaság vezetői posztját.
Maria Pavlovna órásmester 44 éve űzi mesterségét a Beregszász központjában lévő kis műhelyében. Vele beszélgettem.
Az MP4-28-at Wokingban mutatták be, az eseményt közvetítették az interneten is. A McLaren a Lotusnál többet változott a tavalyihoz képest, de külsőre így is nagyon hasonlít az elődjére.
Javította a vércukorszintet és jelentősen csökkentette az alacsony vércukorszint kialakulásának kockázatát a mesterséges hasnyálmirigy, amelynek első klinikai vizsgálatait a kanadai McGill Egyetemen folytatták.A kanadai orvostársaság szaklapjában (CMAJ) közzétett tanulmányukban a szakemberek azt írták, hogy eredményeik nagy hatással lehetnek az 1-es típusú diabétesz kezelésére, felgyorsítva a külső mesterséges hasnyálmirigy kifejlesztését.
End of content
End of content