Marad a köd hétfőig
Ahol nem fúj a déli szél, tartós lesz a köd vasárnap délig. Hétfőn már esni fog.
Ahol nem fúj a déli szél, tartós lesz a köd vasárnap délig. Hétfőn már esni fog.
Izgatottan várják már amerikai látogatásukat a Mercedes Forma-1-es csapatának versenyzői – Michael Schumacher és Nico Rosberg elárulta, minden megtesznek azért, hogy jó eredményeket érjenek el a jövő hétvégi austini megmérettetésen.
Napi pár csésze kávéban lévő koffeinmennyiség segíti az agyunkat abban, hogy gyorsabban és pontosabban ismerje fel a pozitív jelentéstartalmú szavakat – állapították meg német kutatók.A vizsgálat érdekessége, hogy a negatív vagy semleges szavakra nem találták érvényesnek az összefüggést, úgy tűnik, hogy a koffein ilyen esetekben nem segít.
Egy ukrán kisfiú úgy gondolta, megérdemli, hogy többszázezer forintnyi édességet tömjön magába. Erre pedig azután ébredt rá, miután megtalálta szülei spórolt pénzét, amit egy tettestárs segítségével felváltott, és undorító mennyiségű csokoládét, meg cukorkát vásárolt belőle.
Ami a kihívó termetét illeti, nagyobb mint a címvédő, ami a tudást, abban kevésbé mérhető Mariusz Wach és Vladimir Klicsko. A négy szervezetnél is világbajnok nehézsúlyú ukrán és lengyel ellenfele szombaton Hamburgban mérkőzik egymással.
November 4-én a szlovákiai kisváros, Sznina adott otthont a 22. ruszin-ukrán egyházzenei fesztiválnak. Az ungvári járási Orihovcsanka együttes is részt vett a zenei fórumon.
Kimi Räikkönen elismerte, megkönnyebbülésként élte meg, amikor 2009 végén elhagyta a Forma-1 egyik, ha nem a legpatinásabb alakulatát, a Ferrarit.
Nem egyedi, de valószínűleg igen ritka eset, hogy egy élvonalbeli ökölvívót egy szintén aktív, ráadásul saját súlycsoportjában vitézkedő bokszoló készítsen fel a mérkőzéseire. Emanuel Steward halála után nagy kérdés volt, hogy a WBO/IBF/WBA nehézsúlyú világelső Vladimir Klicsko kivel folytatja pályafutását, hiszen a legendás trénert pótolni nem mindennapi feladat. Klicsko – elmondása szerint Steward korábbi véleményére…
A spanyol támadó a Chelsea tegnap esti, Shaktar Donyeck elleni 3-2-es győzelmével kapcsolatban nyilatkozott a Dailymailnek, amelyben elismerte, hogy szerencsések voltak, az ukrán csapat megérdemelte volna az egy pontot.Nem lehet kételkedni a Chelsea támadójának szavaiban, ugyanis minimum egyenrangú felek voltak a csapatok, de ha igazán őszinték akarunk lenni, akkor talán a Shaktar egy picit jobban…
Amerikai kutatók az Alzheimer-kór olyan korai jeleit azonosították, amelyek már évtizedekkel az első észlelhető tünetek felbukkanása előtt jelzik az agyi eltéréseket.
End of content
End of content